Közélet

Érdekvédelmi kamarát sürgetnek az önkormányzatok

Érdekvédelmi kamarát sürgetnek az önkormányzatok

2009. szeptember 17., csütörtök
Érdekvédelmi kamarát sürgetnek az önkormányzatok

250 milliárd forinttal kevesebb jut az önkormányzatoknak a 2010. évi költségvetés tervezete szerint – számolt be Gémesi György sajtótájékoztatójáról a Magyar Nemzet.

Gémesi György

szerint sürgősen szükség lenne egy – a parlamenti törvényhozás mellett tevékenykedő – önkormányzati kamara felállítására, amely egyetértési jogot kapna a településekről szóló kérdésekben. A gödöllői polgármester fontosnak tartaná egy olyan szervezet létrejöttét is, amely az állami vagyontárgyak önkormányzati hasznosításában venne részt. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy a 2010. év költségvetésének tervezete szerint az önkormányzatok 250 milliárd forintot veszítenek, többek között az iparűzési adó 15-20 százalékos csökkenése miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.