Sport

Vb-napló csütörtök: A hínár volt a legnagyobb ellenfél

Vb-napló csütörtök: A hínár volt a legnagyobb ellenfél

2009. augusztus 13., csütörtök
Vb-napló csütörtök: A hínár volt a legnagyobb ellenfél

Vajda Attila még nincs versenyhangulatban

Az első versenynap után kezdik felfogni a versenyzők, hogy megkezdődött a kajak-kenu világbajnokság a kanadai Darthmouthban. Vége az akklimatizálódásnak, a shopingolásnak és az edzések utáni kikapcsoló programoknak. Egy valamivel lehet és kell foglalkozni: a futamokkal és a regenerálódással. Az első napon minden magyar versenyző teljesítette a kötelezőt és továbbjutott. Senki nem maradt le a középfutamokról, de volt olyan egység, amely már a döntőbe jutott. A szegediek számára nagyon kedves nő K4-esre gondolok, amely ha nem is fantasztikus idővel, de egyenesen a döntőbe jutott. Tudom, a SZEGEDma.hu már megírtaJanics Natasa nyilatkozatát, „Nagyon pörögtünk, nem volt jó pálya. Katinak az egyes lapátjával kellett jönnie, ami 3 cm-el rövidebb, mert 20 perc volt a négyes és az ezer egyese között.” Persze, hogy dühös Nati, mert a Kovács Kati mögött ülők majd megszakadtak. Kati rövidebb lapáttal, nagyobb csapásszámmal ment, hogy haladjon a hajó, így viszont nem volt meg az egység. Nati jó pályát akart menni, ami nem sikerült. A kinti edzőjük, Csipes Feri nyugtatta a lányokat: „A döntőre kell koncentrálni. Így kellett dönteni az egyes miatt, ha Natasa indul, neki is ezt javasoltam volna” – mondta. Tényleg nincs ebből probléma és még az is elképzelhető, hogy a magyar és a német egység nem kerül egymás mellé a döntőben. Szerintem, ez nekünk jó lenne. Az eredmények között tallózva, a szakavatott szemek már biztosan rájöttek, hogy az időeredmények nem valami fényesek. Ez annak tudható be, hogy erős szembeszél van és nagyon hínáros a pálya. A hajók kormányain fennakadnak a növények, és bizony hátráltatják a versenyzőket. Az első versenynapon az egyik hajó mérlegelésénél egy kilogramm hínárt szettek le a kormánylapátról. El lehet képzelni, ilyen teherrel hogyan lehet evezni. De ez is benne van a pakliban, így kell jó eredményeket elérni. Azért a furfangos magyarok mindig feltalálják magukat. Sík Marciék négyese például rögtön a rajt előtt kievezett a part közelébe, edzőjük Hűvös Viktor bemászott a vízbe és leszedte a fennakadt növényeket a hajóról. Ezzel együtt a futamában a három szegedivel – Sík Mártonnal, Gyökös Lajossal és Bozsik Gáborral – robogó hajó a harmadik lett. Kikaptak a szlovákoktól és az angoloktól is. A Démász Szeged VE versenyzői és edzőjük ezt mondta a partraszállás után: Sík Marci: „Nem volt igazán jó pálya, a szembeszél sem kedvezett nekünk.” Gyökös Lajos: „Ennél biztosan tudunk jobbat, az angolok még sohase vertek meg.” Bozsik Gábor: A középfutamban már jobb lesz és a döntő a legfontosabb.” Hűvös Viktor: „Zavaró, hogy a rajt körüli rész nagyon hínáros, a kormányra felakadó növényzet nemcsak fizikailag, fejben is hátráltatja a versenyzőket.” Vajda Attilát (Démász Szeged VE) nem véletlen említem utoljára. Ő járja a maga útját. Olimpiai és világbajnokunk a megtervezettek szerint versenyez. Két egyest is cipel a hátán, ami óriási feladat. Ezren és ötszázon is más felfogásban kell kenuznia, nemcsak fizikailag, hanem fejben is nagyon ott kell lenni. „Nehezen állok rá a verseny hangulatára. Ha mindenképpen középfutamozni kell, akkor csak a továbbjutás a fontos a lehető legkisebb erőfeszítéssel” – mondta Attila és igaza is van. Pénteken viszont már figyelnie kell arra is, hogy a középső pályák valamelyikére kerüljön. Mindezt nem kell Attilának mondogatni, hiszen nagyon jól tudja. Edzője, Vécsi Viktor nagyon egyértelműen fogalmazott beszélgetésünkkor: „Két nap, négy selejtező futam után szombaton és vasárnap kell majd a maximumot hozni.” Hajrá, magyarok!

A Démász Szeged VE kajak-kenusai pénteken az alábbi számokban állnak rajthoz a kanadai világbajnokságon a középfutamokban

Időpont (magyar idő szerint)NévVersenyszámTáv
14.28Vajda AttilaKenu egyes (C1)1000 méter
15.17Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor, Boros GergelyKajak négyes (K4)1000 méter
19.50Vajda AttilaKenu egyes (C1)500 méter
Megjegyzés: A csapathajókban versenyző szegediek nevét vastag betűvel szedtük. Elmondta: Petrovics Kálmán, a Démász Szeged VE igazgatójaLejegyezte: Cs. Gát László

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.