Kultúra

Új évad: A Bohémélettől a Csongor és Tündéig

Új évad: A Bohémélettől a Csongor és Tündéig

2009. augusztus 8., szombat
Új évad: A Bohémélettől a Csongor és Tündéig
szinhaz

Sokszínű, kiegyensúlyozott évadot ígér a Szegedi Nemzeti Színház műsorterve, melyre bérleteket augusztus 10-től lehet vásárolni. A magasabb nézői elvárásoknak való megfelelést és a művészi darabokra való igény felkeltését szolgáló darabok mellett most a klasszikus művek nagyobb számban várják a nagyérdeműt a színházba.

A tavalyi évad bizonyos tapasztalatait igyekeztek kamatoztatni az új műsorrend kialakításakor, így az előadásra szánt darabok választásánál nagyobb súllyal vették figyelembe a klasszikusabb műveket – mondta el portálunknak

Gyüdi Sándor

, a színház főigazgatója. Így például a Nagyszínházban,

Bodolay Géza

rendezésében láthatjuk majd

Vörösmarty Mihály

„Csongor és Tündéjét”, szintén az ő rendezésében

Verditől

az „Álarcosbált”, vagy éppen

Puccinitől

a „Bohéméletet”

Pál Tamás

rendezésében. Itt lesz

Fenyő Miklós

és

Tasnádi István

alkotása is, az „Aranycsapat” –

Fenyő Miklós

zenéjével –, rendezője

Tasnádi Csaba

lesz. A közönség egyik hő vágya teljesülhet, hiszen

Offenbach

operettjét, az „Orfeusz az alvilágban” címűt is színre viszik. Másik gyakran hiányolt műfaj a musical, erről azonban tudni kell, hogy horribilis költségeket jelent elsősorban a szerzői jogok miatt egy-egy ilyen előadás – árulta el a főigazgató. Természetesen ismét gondoltak a gyerekekre is:

Jékely Zoltán

„Az aranyszőrű bárány” című mesejátéka és a Budapesten sikert aratott „Hattyúk tava” balett gyermekelőadás várja majd a legifjabbakat. Gyüdi Sándor elmondta: a gyerekdaraboknál humoros, kedves, mozgalmas, játékos műveket kerestek, sok óvodáskorú nézőjük van ugyanis, akiket fáraszt a sok szöveg.

Miklósa Erika és Rost Andrea Szegeden

Ismét a Nagyszínházba kerülnek a komolyabb operák, eredeti nyelven, a Kisszínháznak meghagyják a vígoperát, magyarul:

Rossini

„Ory grófja” című kétfelvonásos művét

Anger Ferenc

rendezésében láthatja majd a nagyérdemű – a darab a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjába is belekerült. Az operajátszásban folytatódik az a hagyomány, hogy nemzetközi hírű énekesekkel kápráztatják el a szegedi közönséget.

José Cura

után idén

Miklósa Erikát

a Rossini-darabhoz szeretnék felkérni,

Rost Andreával

pedig a „Bohémélet” női főszerepéről tárgyalnak. Szokás a színházban, hogy egy produkciót több évig is színpadon hagynak: a Nagyszínházban játsszák továbbra is

Berlioz

„Faust elkárhozását”, a Gilbert-Sulivan-féle „Kalózkalandot”, és

Mozarttól

a „Figaro házassága” is színpadon marad – sőt, a Figaróval a budapesti Thália Színházban vendégszerepel a társulat. A Kisszínházban a shakespeare-i „Tévedések komédiája” és a

Barnák-Deme

alkotta „Hal a zacskóban” című darabok maradnak műsorrenden. A

Molnár Dávid

tollából született „A szögedi röpülő tyúkból” a felolvasószínházi bemutatót követően stúdiószínházi bemutatót tartanak. Két új produkcióval jelentkezik a Szegedi Kortárs Balett: „A Tiszánál” és a „Homo hungaricus” című produkciókat láthatjuk majd.

Áfa nő, bérlet marad

A bérletek szerkezete és neve változatlan, csak a tartalom bővült: a Premier bérletbe ezután az évad összes premierelőadása szerepel. A bérletek és jegyek árának átlagos emelkedése nem éri el az áfa-emelkedés mértékét, így még az áfa-emelkedés terheit sem hárítják át a nézőkre. A drágább bérletek esetében ugyan meghaladja az átlagot az emelés, de a legdrasztikusabb árváltoztatás is csupán tíz százalékos növekedést hozott. Ugyanakkor a bérleteknél is bevezettek egy – a jegyeknél már régebb óta működő – ötödik árkategóriát, ha ezt választjuk, még a tavalyi áraknál is kevesebbért lehet majd bérletet vásárolni. A kedvezmények nem szűkültek: diák-, pedagógus-, nyugdíjas és csoportos kedvezmények várják az érdeklődőket, és ezek össze is vonhatók. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a színház honlapját, vagy érdeklődni a jegyirodákban, hiszen bővül az akciók száma, ha például egy előadásra maradtak még üres helyek, akkor jelentős kedvezménnyel lehet rájuk jegyet vásárolni.

A bérletértékesítés kezdete augusztus 10., a régi bérletesek szeptember 12-ig újíthatják meg bérleteiket. Az első 300 bérletvásárló ingyenes belépőt kap a szeptember 11-i Nyitány gálára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.