Közélet

Navracsics már lemondott az előrehozott választásról

Navracsics már lemondott az előrehozott választásról

2009. július 29., szerda
Navracsics már lemondott az előrehozott választásról

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés mostanra elvesztette a lehetőségét arra, hogy az előrehozott választással segítse az ország mielőbbi kikerülését a válságból. Navracsics Tibor erről az InfoRádió műsorában beszélt, ahol kifejtette, hogy a jövő tavaszi választásig minden felelősség a szocialistákat terheli.

Navracsics Tibor

elmondta, az Országgyűlésnek legkésőbb júniusban lett volna lehetősége rá, hogy önmaga feloszlatásával és az előrehozott választások kezdeményezésével elősegítse a hazai belpolitikai és gazdasági problémák mielőbbi megoldását. A frakcióvezető azt is hozzátette, hogy a Fidesz törvényes keretek között minden eszközt megragadott, hogy ezt elérje, törvénytelen eszközökhöz viszont nem fog nyúlni. Mivel a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy ne legyenek előre hozott választások, ezért az ország válságáért a kormányzás átadásáig a szocialistáknak kell vállalniuk a felelősséget. A Fidesz ősszel megkezdi választási programjának kidolgozását, melynek eleme az ingatlanadó eltörlése és a szocialista kormány által megszüntetett családtámogatási rendszer újragondolása. Az ellenzéki párt kormányon dinamikusabb nyugdíjemelést akar megvalósítani, a gazdaságot pedig az uniós források átcsoportosításával szeretné mielőbb dinamizálni. Navracsics Tibor az adórendszer kiszámíthatóvá tételét, a kis- és közepes vállalkozások – főként a turizmussal foglalkozók – fellendítését, a biogazdálkodás és a vidékfejlesztést tartja legfontosabbnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.