Kultúra

Letették az alapkövet – új helyre költözik a múzeumi raktár

Letették az alapkövet – új helyre költözik a múzeumi raktár

2009. július 21., kedd
Letették az alapkövet – új helyre költözik a múzeumi raktár

Négyezer négyzetméteren, európai színvonalon

alapkoletetel13.jpg

A Dorozsmai úti Baumax mögött épül fel Közép-Európa egyik legmodernebb múzeumraktára, melynek tervezését és kivitelezését közbeszerzési pályázaton a szegedi kötődésű KÉSZ Zrt. nyerte el. A Csongrád Megyei Közgyűlés tavaly novemberben döntött úgy, hogy magas színvonalú, modern, a tudományos igényeket minden szempontból kielégítő múzeumi raktárépületet vásárol a megye által fenntartott Móra Ferenc Múzeum számára.

Az új kutató és tároló műhelyek egy kétszintes, 4000 négyzetméter hasznos alapterületű épületben helyezkednek el, amely a későbbiekben szükség szerint bővíthető. A gyűjteményi raktárak mellett restaurátorhelységeket is kialakítanak, ahol európai színvonalon dolgozhat a mintegy 30 múzeumi szakember. A régi raktár eladásából befolyt pénz 800 millió forint volt, a most épülő 640 millióba kerül majd. A fennmaradó összegből finanszírozzák a költöztetést és a raktározás feladatait. Az alapkőletétel alkalmával rendezett ünnepségen jelen volt

Magyar Anna

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke,

Zombori István

, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója,

Szögi Imre

, a KÉSZ Gamma Ingatlanhasznosító Kft. vezetője és

Pintyőke Marcell

, a KÉSZ csoport kommunikációs igazgatója. „Rendkívül nagy örömmel állok itt az alapkő letétele előtt, hiszen felidézi bennem a szentesi légimentőbázis alapkőletételét, amellyel a Dél-Alföld több mint 800 ezer lakójának sikerült biztonságos és gyors ellátását megoldanunk. Arra áldozunk, ami érték, ami maradandó. Akkor a megye egészségügyi ellátására, most a megyei tudományos élet gazdagodhat a közreműködésünkkel” – hangsúlyozta Magyar Anna a múzeumi hálózatot fenntartó megyei önkormányzat képviseletében, majd így folytatta: „Kívánom, hogy a beruházás kiállja az idő próbáját, és sokáig jelentsen megoldást a múzeum raktározási gondjaira, így szolgálva ezzel közös emlékezetünket itt, Csongrád megyében.” Zombori István, a múzeum igazgatója kiemelte, hogy a mostantól számított 150 napon belül az épületet kulcsra készen veszik át, ami azt jelenti, hogy december elején már költözhetnek és használatba vehetik az új raktárépületet. „Amit mi az állandó és időszaki kiállításainkon időről időre bemutatunk, az a múzeum anyagának legfeljebb egy tizede, csupán a jéghegy csúcsa. A többinek az elhelyezésére szükséges a raktár, amely egyszerre van kint és bent is, hiszen – a legtöbb nagy múzeummal ellentétben, ahol a távolság 10-15 kilométer – légvonalban alig 2,5 kilométerre található a múzeum épületétől, és könnyen elérhető” – hangsúlyozta az igazgató, aki szerint Közép-Európa legmodernebb restaurátorközpontja is itt fog működni, közel 500 négyzetméteren, továbbá látogatható látványraktárakat is terveznek kialakítani, az épületen kívül pedig nagy szabadtéri elhelyezést igénylő tárgyak kerülnek a megye múzeumaiból. Az alapkőletétel ünnepélyes ceremóniája során elhelyezték a raktár építéséről szóló megállapodás hiteles másolatát, egy látványtervet az épületről, az alapkőletétel aláírt dokumentumát, a tollat, amelyet a díszvendégek aláíráskor használtak, Csongrád megye érméjét és a Délmagyarország mai számát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.