Közélet

Szegedi közgyűlés: Botka nem töltött, csak lőtt

Szegedi közgyűlés: Botka nem töltött, csak lőtt

2009. április 3., péntek
Szegedi közgyűlés: Botka nem töltött, csak lőtt

Az ellenzéki képviselők nélkül ért véget a szegedi közgyűlés a szokottnál rövidebb ülése. A Fidesz és a KDNP politikusai azért vonultak ki az ülésteremből, mert a polgármester személyeskedő megjegyzést tett a KDNP-s Haág Zalánra. Haág Botka azon kijelentését sérelmezte, miszerint egy önkormányzati cégvezető nem kereshet annyit, mint egy húsz éve a közoktatásban dolgozó tanár. Erre a polgármester azt mondta: a pedagógusok nem szorulnak rá egy olyan ember védelmére, aki "soha életében nem végzett értelmes munkát". Az affér előtt a helyi ügyek mellett a Bajnai-féle megszorító csomagról és a gazdasági válságról esett a legtöbb szó.

A fent említett incidens a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2009. évi üzleti tervéről, a cégek ügyvezető igazgatóinak, vezérigazgatóinak idei prémiumfeladatairól szóló napirend kapcsán robbant ki.

Bakai Csaba

(Együtt Szegedért Egyesület) javasolta, hogy a veszteséges vállalatok vezetői ne kaphassanak prémiumot,

Hüvös László

, a Fidesz frakcióvezetője pedig azzal fejelte meg az indítványt, hogy a kormányzati megszorítások évében semmilyen önkormányzati cég vezetője se kapjon prémiumot.

Botka műbalhét, a Fidesz minősíthetetlen hangnemet emlegetett

Botka László

(MSZP) polgármester „olcsó demagógiának" minősítette a kezdeményezést, mondván: ezen társaságok vezetőinek fizetése ciklusok óta alapbérből és feladatokhoz kötött év végi prémiumból áll össze. Ez utóbbi korábban az alapbérrel megegyező összegű lehetett, a közgyűlés azonban nemrégiben 80 százalékra szállította le, tehát már a cégvezetők is vállaltak áldozatokat. Ezek a díjazások a többi nagyvároshoz viszonyítva az alsó középmezőnybe tartoznak (átlagosan 300 ezer forintra rúgnak). A prémiumokkal együtt viszont már több mint 500 ezer forintról beszélhetünk, így a polgármester a demagóg - kontrázott Hüvös. Botka azt felelte: csak az alapbérért megfelelően képzett szakember nem vállalná el a több száz főt foglalkoztató, milliárdos költségvetésű cégek irányítását, egy önkormányzati társaság vezetője mégsem kereshet annyit, mint egy húsz éve a közoktatásban dolgozó tanár.

Haág Zalán

ezt kérte ki magának a pedagógusok nevében, amire rögtön érkezett a már idézett Botka-riposzt. A Fidesz és a KDNP képviselői azonnal elhagyták az üléstermet, amit a polgármester „olcsó és átlátszó provokációnak", illetve „műbalhénak" nevezett. Hüvös László viszont a folyosón rögtönzött sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ilyen hangnemben nem lehet testületi ülést vezetni, ilyen erkölcsi szintről nem lehet egy nagyvárost vezetni, képviselni. A frakcióvezető szerint Botka Lászlónak helyre kell tenni a gondolatait, hiszen úgy tűnik, idegileg igencsak kimerítették az utóbbi hetek eseményei: a közgyűlésen több társadalmi csoportot, így a pedagógusokat, a fiatal anyákat, illetve Haágon keresztül az újságírókat is megsértette.

Botka és az „értelmes munka"

Haág Zalán - aki a polgármester szerint „soha életében nem végzett értelmes munkát" - az SZTE Bölcsészettudományi Karán történt diplomaszerzését követően a Magyar Nemzet szegedi tudósítójaként, a Déli Riport főszerkesztőjeként, majd a Csongrád Megyei Napilap szerkesztőjeként, a Csongrád Megyei Hetilap, illetve Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott, jelenleg is a Kecskeméti Lapok című újság főszerkesztője. Cikkei a SZEGEDma.hu-n is megjelentek. Óraadóként oktat az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. 2006 óta önkormányzati képviselő a KDNP színeiben, a kulturális bizottság alelnöke. Az 1991-ben érettségizett, 1997-ben jogi diplomát szerzett Botka László ezzel szemben 1994 óta kizárólag hivatásos politikusként dolgozik. Kíváncsian várjuk, vajon a helyi újságíró-társadalom kikéri-e magának Botka László megjegyzését. A SZEGEDma.hu mindenesetre ezúton is megteszi ezt!

Banánköztársaság, háttérmutyi és aláhulló szórólapok

Maga az ülés egyébként ünnepi hangulatban kezdődött, hiszen köszöntötték, illetve Szeged város emlékérmével jutalmazták a március 15-én állami kitüntetésben részesített szegedieket. Napirend előtt Botka László bejelentette, hogy

Bajnai Gordon

csütörtök esti tájékoztatása szerint a város megkapta az Európai Unió jóváhagyását, teljes támogatását az elektromos tömegközlekedési nagyprojektre.

Kalmár Ferenc

, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy az MSZP és az SZDSZ kormánya „gyalázatos és szégyenteljes" helyzetbe sodorta, egy „banánköztársaság" szintjére süllyesztette az országot. A szocialistákat csak a hatalom megtartása érdekli, a lakosság nehézségei nem. Mindezért országgyűlési képviselőként Botka és

Ujhelyi István

is felelős. A szegedi polgármester ráadásul „szélkakas" módjára forog, mert néhány héttel ezelőtt még

Gyurcsány Ferenc

feltétlen híve és támogatója volt, nemrég pedig már a lemondott kormányfő elhibázott lépéseit elemezgette. Előrehozott választásokat követelt Hüvös László, aki szerint „háttérmutyizással" sehová sem juthat az ország. A Fidesz frakcióvezetője megismételte korábbi álláspontját: Botka László józan ésszel nem írhatja alá a brutális megszorításokat tartalmazó Bajnai-csomagot. Botka László kommunikációs tanácsadói kitűnően elsajátíttatták a leckét a polgármesterrel, hiszen a pulpitusról dőltek a jól megszokott panelek: 80 éve nem tapasztalt világválság van, az gyűrűzött be Magyarországra, naponta 1 millió munkahely szűnik meg világszerte, s azért van szükség a megszorításokra, hogy ne legyen 400 forintos euró és 1 millió munkanélküli hazánkban, 2001 és 2006 között elhibázott kormányzati intézkedések történtek, hiszen túlméretezték a kiadásokat, a szociális hálót, egyébként pedig csak az MSZP áll a családok és a vállalkozások pártján, a Fidesz országos és helyi szinten is csupán a baloldal szidalmazására képes, valódi programot, alternatívát nem nyújt. Véleménye szerint egyébként ezt már a választók többsége is felismerte.

Az egyik Botka-monológ közben a Jobbik szegedi szervezetének szórólapjai hullottak alá a karzatról: a radikálisok előrehozott választásokat követeltek, illetve számonkérést (ez utóbbi megfogalmazás

Tóth Károly

MSZP-s képviselő szerint a második világháború végi számonkérő székeket idézte föl) ígértek. A polgármester először nem vett tudomást a szórólapokról, ám a fideszes

Oláh János

később kivitt egyet az asztalára. A szocialista politikus erre azt mondta: a Fidesz szórólapokat dobáltatott „jobbikos barátaival", illetve a Fidesz és a Jobbik csak utcai és városházi randalírozásra képes...

Az MSZP és Ivan Iljics varrógépe

A Szegedi Rendőrkapitányság 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolót meglepően nagyszámú hozzászólás kísérte jobb- és baloldalról egyaránt.

Póda Jenő

(Fidesz) önkormányzati rendőrség felállítását javasolta a kisebb volumenű bűncselekmények kezelésére,

Farkasné Pocsai Blanka

(Fidesz) az iskolai bűnmegelőzési programok fontosságát hangsúlyozta, míg

Tóth József

(MSZP) és

Fábián József

(SZDSZ) a „látható rendőrség" kiskundorozsmai eredményeit dicsérték.

Szabó László

, a Szögedi Védegylet elnöke a Szegeden átzúduló kamionforgalom veszélyeire hívta fel a figyelmet, indítványozva, hogy mihamarabb „kamionmentesítsék" a várost.

A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló előterjesztésnél Hüvös László és Farkasné Pocsai Blanka a szegedi bölcsődei helyzettel kapcsolatos aggályaikat osztották meg a jelenlévőkkel. Így is 100 százalékos a férőhelyek kihasználtsága: mi történik, ha az Oláh János által Botka-Gyurcsány-Bajnai-csomagnak nevezett „program" a gyest és a gyedet érintő megszorításai még több édesanyát és még korábban kényszerítenek munkába állásra? Egyáltalán: hová menjenek dolgozni a szegediek, mikor a városban semmiféle termelő beruházás nem létesült az elmúlt években, a regisztrált munkanélküliek száma pedig 29,4 százalékkal emelkedett 2006 ősze óta? Botka László azt mondta: a városnak futó pályázatai vannak a bölcsődei férőhelyek bővítésére. A 2008. évi zárszámadás kapcsán is vita bontakozott ki a kormányzó pártok és az ellenzék között. Az előterjesztő

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester szerint a tavalyi év nagy részében működési többlettel dolgoztak, a város költségvetése egyensúlyban volt, kötelezettségeit gond nélkül teljesíteni tudta. Póda Jenő viszont úgy vélte, a források felhasználását sokkal inkább a város és a városlakók érdekeihez kellene igazítani, munkahelyteremtésre és -megőrzésre kellene törekedni.

Juhász Gyula

(KDNP) számára

Ivan Iljics

varrógépét idézte föl az MSZP kapkodása: ahogy a gyárból hazavitt alkatrészekből nem varrógép, hanem mindig géppuska lett, úgy válik a szocialisták valamennyi válságkezelő kezdeményezése megszorítássá. Botka László viszont úgy látta, a város felelősségteljesen gazdálkodott és gazdálkodik, ennek eredménye például, hogy valamennyi beruházáshoz megvan a szükséges önrész. A közgyűlés végül - már a Fidesz és a KDNP politikusainak távollétében - valamennyi támogatott előterjesztést elfogadta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.