Egyház

Felújításra várnak a dorozsmai stációk

Felújításra várnak a dorozsmai stációk

2009. március 31., kedd
Felújításra várnak a dorozsmai stációk

Szeged valószínűleg egyetlen és utolsó szabadtéri kálváriája a kiskundorozsmai, mely hosszú évek óta igen elhanyagolt állapotban van. Az egyházközség szeretné felújítani a stációkat, de szűkös anyagi lehetőségei miatt idén mégis a templomtető javítását kellett választania.

A dorozsmai sportcsarnok a városrész kedvelt ligete szélén épült fel, ahol korábban a kápolna és a keresztút voltak a környék látványosságai. Mostanra a stációk fele eltűnt, a maradék pedig igen rossz állapotban van: a téglából épült keresztút-állomások omladoznak, a kerámia-képek összetörve, darabjaikban emlékeztetnek csak régi szépségükre.

Mádi György

plébánostól megtudtuk, hogy a liget az 1930-as évek elejéig temetőként funkcionált, utána parkosították és a háborúban elesettek emlékére Hősök ligetének nevezték el. A keresztút végén álló kápolnát az 1831-es kolerajárvány elmúltával helyi lakosok fogadalma alapján építették fel, az eredeti stációkat is akkor emelték. Ezeket szintén a liget átalakításakor újították fel, 14 dorozsmai család anyagi hozzájárulásával rendeltek Zsolnay-kerámiákat a keresztút egyes állomásaihoz. Az azóta eltelt csaknem nyolcvan év alatt a környék meglehetősen lepusztult: a stációkat ismeretlenek, huligánok ledöntötték, s a kápolna állapota is leromlott.

Tanulmány már van

A liget állapota a városnak és Dorozsmának is fontos, hiszen általában ott tartják a május 1-jei és augusztus 20-ai ünnepi műsorokat, programokat. A sportcsarnok léte is éppen abban segít, hogy közösségi színtérré tegyék ezt a területet, ez az egyház elképzelése is. Mádi atya tudomása szerint már van konkrét elképzelés a liget hasznosítására, a tervekben szerepel többek között egy új játszótér kialakítása is. 2006-ban készült egy tanulmány Szeged Önkormányzatának megbízásából a liget teljes rendezésére. Akkor úgy állapodott meg a város és a plébánia, hogy az önkormányzat felvállalja ezt a feladatot (sőt, a liget folyamatos karbantartását, ápolását is), ha az egyházközség a saját területén lévő stációk és a kápolna felújítását elvégzi. Nemrégiben a kápolna rendbetételére egy családi örökségből adományoztak pénzt, ami azóta meg is történt. A stációk felújításának ügye azonban sajnos, nem haladt előre.

Milyen legyen és miből?

„Mindenképpen szeretnénk mielőbb a teljes kálváriát felújítani, az állomásokat és a képeket pedig erősebb anyagból elkészíttetni, hogy ellenállóbbak legyenek a rongálásnak" - mondta el a plébános. A 14 képből mindössze egyet sikerült épségben megmenteniük

(legalsó képünkön)

, ezt egyelőre a plébánián őrzik. A többi, részben vagy teljesen összetört kerámiakép pótlása kapcsán már érdeklődtek a Zsolnay-gyárban is, de Pécsett már nincsenek meg az eredeti minták. Készültek tervek új változatokra is, de még nem döntöttek a megrendelésről. Ennek kizárólag anyagi okai vannak, mivel a plébánia rendelkezésére álló pénzből a jelenleg sürgetőbb templomtető-javítást kell elvégezniük. „A Műemlékvédelmi Hivatal nem tud anyagi segítséget adni, csak az engedélyeztetésben segíthetnek." - tette hozzá Mádi György. „Reménykedésre ad viszont okot, hogy már többen is jelezték, szívesen felvállalnák egy-egy stáció felújításának költségét."

Tetőt kell javítani

A tetőjavítási munkálatok jövő héten, nagyhétfőn kezdődnek és a tervek szerint a június végi templombúcsúra el is készülnek vele. A pala, a cseréplécek és a hibás gerendák cseréje, javítása mintegy 26 millió forintba kerül, melyre egyelőre a püspökség előlegezte meg a pénzt. A plébános elmondta, hogy eddig csaknem 6 millió forintot költöttek 2004 óta a különböző vizsgálatokra, tervekre, engedélyezésre, valamint az új faanyag és a lécek megvásárlására. Ennek az összegnek nagyjából a felét a hívek adományaiból tudták előteremteni. A plébánián is abban bíznak, hogy ha ezzel a munkával végeznek, remélhetőleg ismét előkerülhet a stációk régen időszerű felújításának kérdése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.