Közélet

Pesszimista helyzetkép jövőbe vetett reménykedéssel

Pesszimista helyzetkép jövőbe vetett reménykedéssel

2009. január 24., szombat
Pesszimista helyzetkép jövőbe vetett reménykedéssel

Politikai kerekasztal-beszélgetés Mórahalmon

Fotók: Gémes Sándor

Az európai parlamenti (EP) választásokra való felkészülés jegyében szervezett "Európa és kereszténység" címmel kerekasztal-beszélgetést pénteken a mórahalmi Egy-Másért Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). Az Aranyszöm Rendezvényház nagytermét megtöltő érdeklődők Szájer József (fideszes EP-képviselő), Medgyasszay László (a KDNP parlamenti frakciójának tagja) és Héjj Dávid (a Századvég Alapítvány elemzője) előadásait hallgathatták meg különböző aktuálpolitikai kérdésekről.

Köszöntőjében

Nógrádi Zoltán

mórahalmi polgármester, országgyűlési képviselő kifejtette, a rendezvény a választásra való készület mellett azt is igyekszik bemutatni, hogyan egyeztethetők össze a kereszténység alapelvei országunk jelenlegi állapotával és jövőképével. Az estet

Lanczendorfer Erzsébet,

KDNP-s parlamenti képviselő és a KÉSZ győri elnöke vezette, aki elmondta, az 1997-ben kezdődött beszélgetés-sorozat 138. állomásán is annak a kezdetektől képviselt célnak szeretnének megfelelni, hogy a kereszténydemokrata értékrendet megismertessék és a tények kimondásával az igazságról beszéljenek. A keresztény embernek ugyanis mindig kötelessége az igazságot képviselni, "akár alkalmas, akár nem" - ahogyan már Szent Pál megfogalmazta.

A termőföld védelme és az élelmiszerbiztonság

Az előadók közül elsőként

Medgyasszay László,

a Magyar Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának tagjaként beszélt az agrárium aktuális kérdéseiről. "A magyar termőföld az ország utolsó vagyona és nemzeti szuverenitásunk alapja - mindannyiunk érdeke, hogy az a földről gondoskodni tudó és akaró hazai gazdák kezében maradjon." A KDNP határozottan a családi gazdálkodások mellettt teszi le a voksát a spekulációs földvásárlásokkal és a jelenleg kialakulóban lévő nagybirtok-rendszerrel szemben. "Azt szeretnénk elérni, hogy törvény mondja ki: csak helybenlakó vásárolhasson földet vagy üzemrészt, aki életvitelszerűen foglalkozni is kíván a mezőgazdasággal." A politikus szerint mindehhez sürgősen szükség van a Nemzeti Földalap megreformálására is. Medgyasszay László a hazai élelmiszerbiztonsági rendszerről kifejezetten rossz véleményének adott hangot. Az importból érkező hamisított "élelmiszer-szemét" megállítására szigorúan ellenőrzött beléptető rendszerrel rendelkező határállomások létesítését tartotta jó megoldásnak. Az EP-választás kapcsán megemlítette, hogy az ország érdekeit csak olyan politikusok tudják megfelelően képviselni, akik először magyarként és csak azután európaiként elkötelezettek döntéseikben. Hallgatói kérdésre válaszolva beszélt az ország 2004. december 5. (a kettős állampolgárságról szóló népszavazás) óta tartó erkölcsi válságáról, a keresztény módon való politizálás nehézségeiről és a mind több formában tapasztalt tudatos vidék- és falurombolásról is. A képviselő úgy fogalmazott, hogy a vidéki települések ellehetetlenüléséért az ott lakó, gyermeket nem vállaló fiatalok is felelősek.

A halászlé és az akvárium esete

Szájer József,

a Fidesz európai parlamenti képviselője előadását azzal a kérdéssel nyitotta: vajon tudja-e valaki, mennyibe kerül Magyarországnak, hogy

Gyurcsány Ferenc

újabb heteket túlél miniszterelnökként. Az EP-választásnak is az a tétje, hogy ezeket a hazánknak viszonylag kevés idő alatt hatalmas károkat okozó politikusokat mihamarabb eltávolítsuk a hatalomból. A magyar kormány az elmúlt években számtalan kérdésben a nemzeti érdekekkel ellentétes álláspontot képviselt (például a keleti gázellátás útvonala vagy a hazai agrártermékek védelme). A képviselő úgy vélte, az EP-választáson az MSZP nagyarányú vereséget fog szenvedni, mert nem az ország érdekeit, hanem csak egy szűk klikk érdekeit tartja szem előtt. A jelenlegi kormány célja csak a túlélés, a minél tovább hatalmon maradás. Az államigazgatás nem tudja ellátni a feladatait, nem tudja megvédeni a saját polgárait pl. az országba beözönlő selejtes, rossz minőségű áruktól. Pedig az ellenőrzési rendszer megerősítésével megakadályozható lenne a fogyasztók kiszolgáltatottsága. Javasolták már, hogy a probléma súlya miatt a következő kormány állítson fel egy élelmiszerbiztonsággal és fogyasztóvédelemmel foglalkozó minisztériumot. A moderátor kérdésére elmesélte, hogy az EU-tagok mindegyike csodálkozik azon, hogy ilyen rövid idő alatt így tönkre lehet tenni egy országot. A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a 27 tagország közül csak Magyarország vett fel hitelt - s ezzel ismét elveszítettük nemzeti önrendelkezésünket. "Éppen tíz évvel ezelőtt jelentette be az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor, hogy sikerült kiszabadulnunk az IMF gyámsága alól. Most még rosszabb helyzetbe kerültünk, mint amilyenben előtte voltunk - ezt a hitelt még az unokáink is törleszteni fogják." Szájer József véleménye szerint a következő kormánynak hihetetlenül nehéz dolga lesz. Az ország mostani állapotát és jövőbeli lehetőségeit egy hasonlattal illusztrálta: "az akváriumból könnyű halászlét csinálni, de visszafelé már igen problémás a helyzet".

Európát csak az egység teszi világpolitikai tényezővé

A Fidesz által már nyilvánosságra hozott EP-képviselőjelöltek listájával kapcsolatban kiemelte, hogy a pártszövetség fontos üzenetet kíván azzal küldeni egész Európának, hogy befutó helyet adott egy siketnéma jelöltnek.

Kósa Ádám

az Európai Parlament első fogyatékos képviselőjeként az Unió 23. hivatalos nyelvét (a jelnyelvet) és a társadalom eddig háttérben lévő kisebbségi részének problémáit viszi be a brüsszeli döntéshozók közé.

Az Európai Unióban az egység eszméjét tartja a legfontosabbnak. "Felemelő érzés látni, hogy a korábban egymás ellen véres háborúkat vívó nemzetek fiai közös érdekek mentén gondolkodnak vagy közös vállalkozásokat működtetnek együtt." Az EU csak akkor lesz valóban hatékony és cselekvőképes nemzetközi kérdésekben (mint pl. az év eleji gázvita Oroszországgal szemben), ha a tagállamok összefognak és egységesen lépnek fel. Enélkül csak 27 ország laza szövetsége lesz, ami a világpolitikában elég kevés erőt jelent. "Nem kell szeretnünk az Uniót, ez a választás nem arról szól. A magyar államot sem kedveljük, hiszen az csak egy intézményrendszer - a magyar nemzetet kell szeretnünk és ezért kell dolgoznunk itthon is és Brüsszelben is." Ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy a néppárti frakció magyar tagjai a felvidéki és erdélyi EP-képviselőkkel minden héten egyeztették álláspontjukat az aktuális kérdésekben. Ugyancsak az ottani magyarság miatt lenne szükséges Ukrajna tagságának támogatása is hazánk részéről.

Kisebbségi kormányzás = kommunikációs látszatintézkedések

Héjj Dávid,

a Századvég Alapítvány politikai elemzője megerősítette, hogy az eddigi összes népszavazásnak és az EP-választásnak is jelentős hatása volt a belpolitikára, így valószínűleg ez most is így lesz. A szakértő szerint a felmérések alapján kalkulálható 40% körüli részvételi arány mellett csak a két nagy párt lesz képes képviselőket küldeni Brüsszelbe, a kisebbeknek nincs elegendő társadalmi támogatottságuk. Belpolitikai kérdésekre áttérve kifejtette, hogy a kormány 2006., az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta a túlélésre játszik. A körülöttük lévő válság egyre mélyül, a 2009-es költségvetés jelenti az ország szempontjából is az eddigi legsúlyosabb problémát. A kisebbségi kormányzás mostanra csak kommunikációs sémák ismételgetésére szorítkozik. A kormányzati látszatintézkedések, a közigazgatás szétzüllése és az ország valódi helyzetének eltitkolása nemcsak gazdasági, de súlyos morális válságot is okoztak, amiből az egész politikai elitnek nehéz lesz kikapaszkodnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.