Közélet

Megkezdte körútját a Megye Mikulása

Megkezdte körútját a Megye Mikulása

2008. december 5., péntek
Megkezdte körútját a Megye Mikulása

Fotók: Gémes Sándor

A szokottnál picivel korábban érkezett, de annál kitörőbb örömmel fogadták a gyerekek: csütörtökön Kisteleken indította két héten át tartó körútját Csongrád megye Mikulása. A Grimm-busz színház a Rendezvényház Kht. szervezésében - a kistérségi referensi hálózat közreműködésével - tíz helyszínen mutatja be óvodásoknak és alsó tagozatosoknak a Mikulásmese című előadását, s a Csongrád Megyei Önkormányzat jóvoltából szaloncukrot is osztanak Mikulás bácsi helyi segédei.

A Megye Mikulása programsorozat tíz helyszínt ölel fel december 4. és 18. között, a rénszarvas húzta szán első állomása Kistelek volt, ahol csütörtökön több mint 500 apróság tekintette meg a Grimm-busz színház nagyszerű előadását. A helyi sportcsarnokban

Sándor Attila

, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke indította útjára a a Mikulásmese-járatot. Míg korábban a megyei Mikulás-ünnepségen az újszegedi Rendezvényházban csupán 240 csöppséget tudtak megörvendeztetni, addig a mostani tíz rendezvényen több mint 2500 kisgyermeket ajándékoznak majd meg - ecsetelte a kezdeményezés céljait az alelnök. Sándor Attila hozzátette: a megyei önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy a kisebb településeken, illetve a kistérségekben élőket is megszólítsák, ezért látogatja meg Szeged mellett Kisteleket, Csongrádot, Szegvárt, Makót, Zsombót, Üllést, Kövegyet, Újszentivánt és Ásotthalmot is a Mikulás-karaván. A programot mindenütt a helyi önkormányzat közreműködésével és támogatásával szervezik a picik és kísérőik, a pedagógusok és az óvodavezetők, iskolaigazgatók nagy örömére. Ajándékot persze csak azok kaphatnak, akik jól viselkednek. Sándor Attila kérdésére - „Ki az, aki jó gyerek?" - persze a többség büszkén jelentkezett, ám akik nem sokkal később rosszcsontnak vallották magukat, természetesen kaptak még egy esélyt: ha az előadás végére megjavultak, szintén részesülhettek a finom szaloncukorból. Ugye mondanunk se kell, senki sem távozott üres kézzel a sportcsarnokból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.