Közélet

Mars tér: Mi lesz veled, U pavilon?

Mars tér: Mi lesz veled, U pavilon?

2008. november 28., péntek
Mars tér: Mi lesz veled, U pavilon?

Fotó: Gémes Sándor

Szeged város önkormányzata közel egy éve, 2007 decemberében tárgyalta a Mars térre tervezett új rendezvénycsarnok ügyét, amely kapcsán előtérbe került az egész terület rendezési terve is. Mint a legutóbbi közgyűlésen kiderült, a beruházás nem valósul meg, viszont a piac területén több ütemben végrehajtják az átalakításokat. A Mars téri építkezések előkészítése finoman szólva sem megy zökkenőmentesen. A pereskedésektől hangos intézkedések közben Kohári Nándor, a Fidesz önkormányzati képviselője pénteken újabb anomáliákat tárt a sajtó nyilvánossága elé.

„A Mars tér beépítésével kapcsolatos önkormányzati egyeztetések folyamán előkerült az a tervrajz, ami majd az alapját szolgáltatja a terület részletes rendezési tervének” – nyilatkozta

Kohári Nándor

. „Ebből az anyagból egyébként egy példányt a városi tervtanács is kapott, amely többek között a tér beépítettségének fokát is kifogásolta. Véleményem szerint az egyik legfőbb gond a tervvel kapcsolatban az, hogy a jelenlegi autóbusz-állomás mögötti teljes területet parkolóvá alakítják majd, és a szabadpiacot, illetve a nagypavilon és a bódék bérlőit mind a piac közepére tervezett nagycsarnokba akarják bezsúfolni" - tette hozzá sajtótájékoztatóján.

Vaklárma vagy „aljasság”?

A képviselő azonban ennél is nagyobb problémának tartja az „U” pavilon jövőjét.

Botka László

(MSZP) polgármester ugyanis több fórumon, így például a november 24-i közgyűlésen egyértelműen kijelentette, hogy ebben a kérdésben még nem született konkrét döntés.

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester pedig még a 2007-es, rendezvénycsarnokkal kapcsolatos előterjesztésnél beszélt sokat sejtetően úgy, hogy az „U” pavilon területét célszerű a Tisza Volán buszpályaudvarára tervezett rendezvénycsarnok struktúrájával együtt kezelni. Kohári szerint az építési irodától kapott szabályozási terven – amit a T.T.T. Városépítő Bt. készített – jól kivehető, hogy a dokumentum az „U” pavilon területén pontosan rendelkezik egy építendő mélygarázsról, a közművekre való rácsatlakozásról, a beépítettség fokáról és az épületmagasságról. A képviselő nem érti, ha nincs konkrét döntés e terület sorsáról, hogyan készülhetett terv a beépítésre irányt adó paraméterekkel. A fideszes politikus elmondta, mindez arra enged következtetni, hogy a vegyes kereskedelmi besorolást kihasználandó egy többszintes kereskedőház épülhet itt magántőke bevonásával, hiszen a városnak deklaráltan nincsenek forrásai egy ilyen beruházáshoz, majd hozzátette, hogy a megemelt bérleti díjat fizető piaci kereskedők szomszédságában egy kereskedőházat felhúzni aljasság lenne.

Szentgyörgyi: nem létezhet konkrét terv

Portálunk felhívta az ügyben Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy mint az közismert, született városrendezési terv a Mars tér kérdésében, de az építési iroda biztos nem adott ki konkrét tervet az „U” pavilon területével kapcsolatban. Arra a kérdésünkre, hogy akkor mégis mi szerepel a Kohári-féle tervrajzon, az alpolgámester úgy felelt, hogy kérdezzük meg erről a tervezőirodát. Természetesen kerestük a T.T.T Városépítő Bt.-t is, de a megadott számon csak üzenetrögzítő felelt. Amint sikerül a tervrajz készítőivel beszélnünk, tájékoztatjuk kedves olvasóinkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.