ARC

Wass Alberttől a „betiltott” filmekig Koltayval

Wass Alberttől a „betiltott” filmekig Koltayval

2008. október 26., vasárnap
Wass Alberttől a „betiltott” filmekig Koltayval

Egy ország, ahol félnek a szobroktól, félnek a filmektől

Fotók: Gémes Sándor

Hogyan lehet jeleket hagyni a világban? Jeleket, melyek jobbá teszik a nemzetet, a világot? És miféle szignók ezek? Szegeden a szerdai Wass Albert-szobor-avatón többek között erről is beszélt a SZEGEDma.hu-nak Koltay Gábor filmrendező, akinek alkotásait - egy régmúlt rendszerre emlékeztetően - nem engedik a tévéműsorok sorába „szorgos" kezek, és aki maga is vászonra vitte az erdélyi író életét.

- Hogyan jutottunk el addig, hogy a magyarságot büszkén felvállalni valakinek ciki attitűdként jelenik meg, mások politikai fröcsögésekkel illetik, és akadnak legyintgetők is?

- Nem szabad ezen csodálkozni, ha sorra vesszük azt a rendszerváltás-sorozatot, amit a magyarság az elmúlt évszázadban megélt. A 20. században hat-nyolc alkalommal változott meg a társadalmi berendezkedés, a politikai, erkölcsi értékrend. Gyakran száznyolcvan fokos értékváltást éltek meg a magyarok. Ez az emberi gondolatokban, idegrendszerekben iszonyatos zavarokat okozott. Amikor 1990-ben ismét ránk köszönt a rendszerváltozás, akkor egy ilyen változások közepette meghurcolt, reményekkel, de félelemmel teli közösséget talált. Amelynek ráadásul totálisan elvágták a gyökereit. És ez most nem valamifajta jobboldali maszlag, amit az ember állandóan hangoztat, hanem tény. 1945-ben egy szerves történelmi fejlődés szakadt meg. És gyakorlatilag ami azelőtt történt, azt retrográd, rossz jelenségként kezdték el tanítani. A történelem szemétdombjára hajították Trianon fájdalmát éppúgy, mint a Horthy-korszak építkezését.

Az országlakosok gyülekezete

- Aztán eltelt negyvenegynéhány év...

- Bizony, és egy hazug történelmen „megérett" generáció ölelte keblére a demokráciát. Amikor az ember közel húsz évvel ezelőtt azt gondolta, hogy most vége a diktatúrának, és egy szabad lehetőségekkel teli élet jött el magyar honba, kissé naiv volt. Bizonyos intézményrendszereket át lehet formálni, az országot fel lehet osztani, a földeket el lehet adni, egyszóval a tulajdonviszonyok alakíthatóak, de a gondolkodásmód nem. Ez sokkal hosszabb folyamat. Amit ma tapasztalunk, az a következménye annak, hogy egy gyökértelen, összezavart tudatú, szerencsétlen lelkületű nép vergődik, és az elmúlt húsz év tapasztalata az, hogy a mostani vezető elitnek, amely a világpolitika történéseit irányítja, ugyanolyan öntudatát veszített népre, népekre van szüksége, mint kilencven előtt.

- Miért?

- Mert egy nemzetet ha megfosztok nemzeti mivoltától, és ahogy

Nemeskürty

tanár úr mondja, országlakosok gyülekezetévé változtatok, akkor az ilyen birkatudatú közösséggel, embertömeggel sokkal könnyebb elbánni. Hogy is mondja

Wass Albert

: néppé gyúrták a nemzetet. Ha visszaadom egy népnek a hitét, és visszatalál gyökereihez, akkor a történelem példáiból erőt merítve újra közösséggé kovácsolódik. Egy ilyen közösséggel már nem olyan könnyű elbánni. Ez lehet az oka annak, hogy ennek a nagy multinacionális akaratú világnak, amely fölöttünk a folyamatokat az egész világban befolyásolja, érdekes módon ugyanaz az érdeke, mint egy diktatúrának. Sokkal könnyebb, kiszámíthatóbb az a tömeg, amely öntudat nélküli, identitását vesztett elemekből áll. Ezért félünk, félnek például egy szobortól is.

Ahol az öntudat lázadás

- Ezt elmagyarázná?

- Én egy olyan városból jövök - Budapestről, a szülővárosomból -, ahol kétmillió ember él, és nem lehet Wass Albert szobrát közterületen felállítani. Milyen abnormális dolog, miközben százezrek szívéhez találtak utat ennek az írónak a művei! Nagyon sokan szeretik és ismerik. Félünk a szobroktól, félünk azoktól a zeneművekről, amelyek a nevén nevezik a magyarság problémáit, félünk egy filmtől, egy kimondott gondolattól. Félünk mi, a hatalom képviselői...

- Ezek szerint az ön filmjei is a "rettegett" kategóriába tartoznak?

- Ötvenéves koromra oda kellett eljutnom, hogy műveimet nem lehet vetíteni, mert az emberek lelkében rendezetlen történelmi területet érintenek meg, mint például

Horthyról

vagy Trianonról készült filmek. Korábbi alkotásaimat több millió ember látta.

- Régen a betiltott filmeknek volt csak igazán rangjuk; tudták az emberek, hogy a fátyol mögötti világba nyújtanak bepillantást.

- Egy jó műsoridőben leadott film, például szombat este, akár kétmillió emberhez is eljut. És bizony elgondolkoztatná sokakat, ha mondjuk Trianonról beszél, aminek a feldolgozásával sok helyen még a mai napig küzdünk. Na ez az, amit meg kell gátolni. Azt, hogy egy zenekar pár száz ember előtt játsszon, vagy a filmjeimet moziba vetítsék, nem tudják megakadályozni. De hogy egyszerre több százezer emberhez jusson el, azt már igen. Nem akarják engedni az öntudatra ébredést. Ezért minden olyan jelet, mint ez a szobor is például, fel kell mutatnunk. Minél többet. Jeleket kell hagyni. Ha alkalmasak vagyunk arra, hogy például a Wass Albert-emlékmű mellett az íróhoz kapcsolódó évfordulókon kimondjunk egy-egy gondolatot, elmondjunk egy imát, minél több embernek, akkor az igenis számít. A szobornak az az értéke, hogy felidéz, és nekünk lehetőséget biztosít arra, hogy - a szó nemes értelmében - használjuk azt a szobrot. Mellette, az író életművére hivatkozva, megidézve azt, el tudjuk mondani, hogy mit gondolunk a világról. Ezt akarja bizonyos vezetői réteg megakadályozni, mikor nem engedik Wass Albert szobrát más városok közterén felállítani. Wass Albert életművében sokan hisznek. Ez nem valami törpe kisebbségnek az őrült mániája. Sok százezer ember tartja ezt fontosnak. Nagyon sokan felkeresik azokat a helyeket, amelyek az erdélyi író regényeiben szerepel.

Diaszpóra vagy nemzet

- Akkor a szobor aktív, működő jel, jelkép.

- Hinni kell abban, hogy ezek a jelek - egy szobor, film, koncert, konferencia, színmű, könyv - szerencsés történelmi pillanatban egymást felerősítve össze is adódhatnak, és megfogalmazódik a befogadóban, az emberben egy fontos gondolat. Világossá válik a történelem, az érték, amit át kellene menteni. Lesz helyzetismeretem, tudni fogom, hogy azok az ellentétek között, amik szétfeszítik a mindennapjaimat, meg tudok majd fogalmazni magam számára egy jövőképet, és talán majd összeáll egy közösség. Amely hosszú távú jövőképet is megfogalmaz a maga számára.

- És mi legyen a jövőkép, a cél?

- Legyen az a cél, hogy egy hat-, hétmilliós diaszpóra legyünk a huszonegyedik század közepére? Afelé haladunk. Az évi negyvenezer fős népességfogyásunkat ha beszorozzuk ötvennel-hatvannal, a század közepére bizony ennyien leszünk. Egy szolgáló és szolgáltató néppé fogunk zülleni. Ez a cél, egy ilyen világot álmodunk gyermekeinknek, unokáinknak? Vagy pedig fölismerve a folyamatokat és azt, hogy egészen rossz és téves irányban halad ennek az országnak a sorsa, megpróbálunk ezen változtatni, emelkedő irányba terelni a nemzetet. Más értékrend alapján próbáljuk majd berendezni az életet. Kicsit messze jutottunk egy szobortól, de amiről beszéltem, mind összefügg. A szobor egy életművet idéz meg. Amikor ránézek, Wass Albert életműve jut eszembe, legfontosabb versei, regényei. És ha ez nem egy gazzal benőtt valami lesz az elkövetkező években, rendbe tartjuk itt a Kálvin téri református templom tövében, ahol évről évre fontos gondolatokat közlünk az emberekkel, akkor évek múltával egyre többen lesznek itt az évfordulókon, és egyre többen hiszik el, hogy változtathatnak a magyar nép sorsán, úgy, hogy a maguk szűk, kis környezetében kezdik, önmaguknál, mert egy közösségben, egy nemzetben minden ember számít...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.