Vélemény

Lógni fognak?

Lógni fognak?

2008. október 5., vasárnap
Lógni fognak?

Arnóth Sándor tehát polgári értékeket valló demokraták (polgári demokraták) pártjába tartozik, ami az én olvasatomban azzal járna együtt, hogy egy polgári demokratának zsigerből eszébe sem jut olyat mondani, amit a polgári demokraták szerint szélsőséges vagy radikális körökben magától értetődő.

A Magyar Köztársaság egyik népképviselője, Arnóth Sándor (Fidesz-MPSZ) volt oly kedves azt a szívességet megtenni pártja ellenfeleinek, hogy a „megfigyelési ügyről" szóló országgyűlési vitában kétszer is azt vágta Iváncsik Imre fejéjez, hogy „Lógni fogtok!". Arnóth polgártárs tette vegyes visszhangot váltott ki. Egy szocialista internetes portálon ízelítőt kaphat mindenki, hogy mi lett volna, ha Arnóth polgártárs nem mond le, ha magyarázkodni kezd, vagy pártja menekül magyarázkodásba, netán a lehető legrosszabb taktikát, az elhallgatást választják. A Fidesz programja mindössze két szóból áll - mondják, és képzeljünk el ezek után Kövér László „köteles beszédét" überelő feketekampányt arra az esetre, ha Arnóth nem mond le. Véleményem szerint a népképviselő megérdemelte sorsát, amikor - ahogy az eseménytörténetből kiderült - Orbán Viktor igen rövid idő alatt lemondatta. Egyrészt azért, mert minimális politikai taktikai érzékből elégtelenre vizsgázott, és mandátumban tartása sokkalta több politikai kárt okozott volna övéinek, mint politikai hasznot. Másrészt azért, amire a Fideszben és politikai környezetében büszkék: az elvek és értékek miatt. A gyengébbek kedvéért bontsuk fel a Fidesz-MPSZ rövidítést: Fiatal Demokraták Szövetsége - Magyar Polgári Szövetség. A pártok elvben elv-, érték- és világnézeti közösséget is képeznek, ezért a következő lépésben a párt nevéből emeljünk két elemet, amik Arnóth Sándor s a vele esetleg egyetértők számára az elfelejtés tárgyát képezik: demokraták, polgári. Arnóth Sándor tehát polgári értékeket valló demokraták (polgári demokraták) pártjába tartozik, ami az én olvasatomban azzal járna együtt, hogy egy polgári demokratának zsigerből eszébe sem jut olyat mondani, amit a polgári demokraták szerint szélsőséges vagy radikális körökben magától értetődő. Az egyik „nemzeti radikális" portálon, ahol jó ideje módszeresen próbálják Orbán Viktort szolgalelkű bábfigurának stb. beállítani, az ügy kapcsán azt írták, hogy Orbán - idézem - „a nép hangját megjelenítő, feldúlt Arnóth Sándort azonnal hazazavarta". A nép hangja? Én nem azt mondom, hogy egy népképviselő ne hallja meg a nép hangját, vagy hogy ne tolmácsolja azt, de hát egy népképviselő mégiscsak a - jó értelemben vett - elit tagja, akitől éppen ezért elvárható differenciált gondolkodás s annak megfelelő magatartás. Arnóth Sándor magyar-történelem szakos tanár, múzeumigazgató, aki a püspökladányi Kossuth Olvasókör elnökeként és a Polgári Együttműködés képviselőcsoport vezetőjeként is tevékenykedett, hogy aztán nem mellesleg az Országgyűlés Emberijogi-, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságban is helyet kapjon. Egy polgári-kossuthista, emberijogi kérdésekre érzékeny tanárembertől igenis álljon távol az akasztásnak még a gondolata is. Akik a jobboldalon a „Lógni fogtok!" kiszólásban mégis a nép hangát hallják, és nagy ívben bólogatnak, azokat tisztelettel emlékeztetem arra, hogy az első parlamenti ciklusban, az MDF-kormányzás idején is voltak szép számban a népből, akik Kónya Imréékkel hasonló performanszt játszottak volna el. Mi lett volna hát, ha egy szocialista képviselő is az akasztófán való lógás jövőbeni tényére figyelmeztette volna az akkori parlamenti jobboldalt? De ne menjük messze a történelmi mélymúltba. Navracsics Tibor a minap kapott egy fenyegető levelet, hogy elvágják a torkát. Mi lenne hát, ha egy szocialista képviselő is a torkok elvágásának jövőbeni tényére figyelmeztetné a jelenlegi parlamenti jobboldalt?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.