Bulvár

Újra szabadon a szalakóták

Újra szabadon a szalakóták

2008. szeptember 23., kedd
Újra szabadon a szalakóták

Több mint egy tucatnyi egyed már szabadon röpköd a szalakóták közül, melyeket augusztus közepén koboztak el a vámosok a tompai határátkelőhelyen egy szerb férfitól.

A fokozottan védett madarakat a szerb férfi kegyetlen körülmények között próbálta Magyarországra csempészni: a szalakóták szigetelőszalaggal mozdulatlanra kötözve hevertek autójának két első ülése alatt. Ritkasága okán a szalakóta Magyarországon és Szerbiában egyaránt fokozottan védett madárfaj - eszmei értéke 500 ezer forint példányonként -, így behozatalához, az országon történő átszállításához a természetvédelmi hatóság előzetes engedélye szükséges. Ezzel azonban a csempész nem rendelkezett, ezért a Vám- és Pénzügyőrség a madarakat lefoglalta, és az utas ellen eljárást indított. A népiesen kékcsókának hívott madarak ezután kerültek a Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjába, ahol eltávolították róluk a ragasztószalagokat, majd gondoskodtak elhelyezésükről és táplálásukról. Két madár azonban nem élte túl a megpróbáltatásokat. A szakszerű gondozásnak és táplálásnak köszönhetően a szalakóták többségének állapota gyorsan javult. A szakemberek ezért úgy döntöttek, hogy azokat a madarakat, amelyeknek fizikai állapota lehetővé teszi, még az őszi vonulás időszakában szabadon engedik. Öttömös határában -a mely szalakóta költő- és vonulóhely is -, ideiglenes röpdét építettek. Itt a fiatal madarak akklimatizálódhattak - hiszen eddig korábban zárt helyen voltak - és a gondozóktól kapott eleség helyett megszokhatták a természetes táplálékot. Összesen tizennégy példány került a röpdébe, a madarakat néhány napja engedték szabadon, s azért, hogy sorsukat nyomon tudják követni, jelölőgyűrűvel látták el őket. A szakemberek reményei szerint a madarak vadon élő társaikkal együtt hamarosan afrikai telelőhelyükre vonulnak. Hat madár állapota nem tette lehetővé visszatelepítésüket, így a jövőben a Szegedi Vadaspark lakói lesznek. A fokozottan védett szalakóták öreg erdőkben és szétszórt fákkal tarkított, nyitott tájakon élnek. Európa és Ázsia mérsékelt övében az erdőssztyepp-jellegű területek madarai. Magyarországon - főként a Duna-Tisza közén - rendszeresen fészkelnek, de az állomány erősen megfogyatkozott. A 30 centiméteresre megnövő madarak zömök termete a szajkóéra emlékeztet. Tollazatuk azúrkék, hátuk gesztenyésvörös, szárnyuk ragyogó kék, fekete szegéllyel. Viselkedésük a gébicséhez hasonlít: száraz faágakon, póznákon, kazlakon leskelődnek, s magas figyelőhelyükről lelibbenve kapják el a rovarokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.