Gazdaság

Nagy lehetőségek a geotermikus energiában

Nagy lehetőségek a geotermikus energiában

2008. szeptember 23., kedd
Nagy lehetőségek a geotermikus energiában

Körülményesebbé válik a távhő árának megállapítása a tervezett törvénymódosítások miatt - közölte a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára az MTI-vel kedden. A Szegeden rendezett XXI. Távhő Vándorgyűlésen elhangzott, hogy a távhővel fűtött magyarországi lakások energiaigényének felét fedezhetné a geotermikus energia.

A távhőszolgáltatással kapcsolatos jogszabályok tervezett változása miatt körülményesebbé válhat az ármegállapítás, az energetikai cégekre kivetett többletadó miatt pedig növekedhetnek egyes cégek költségei - mondta a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára az MTI-nek. "A törvény lehet jó, lehet rossz, mindesetre körülményesebbé válik az ármegállapítás folyamata" - mondta

Garbai László

. A törvény gyenge pontja, hogy az indokoltnál mélyebben avatkozik a független társaságok tevékenységébe - tette hozzá. A szakmai szervezet örül annak, hogy a törvénytervezet alapján a távhő fogyasztói a korábbinál nagyobb támogatásban részesülhetnek. Az azonban nem biztos, hogy a támogatásnak általános érvényűnek kell lennie, lehetséges, hogy maradnia kellene a szociális szempontokat tükröző rászorultsági elvnek - fogalmazott a szakember. Garbai László úgy véli, a jogszabályalkotók arra nem gondoltak, hogy a távhőszolgáltatók és a távhőtermelők közötti jogviszony továbbra is kiszolgáltatottá teszi a szolgáltatókat. A távhőszolgáltatás magas árait elsősorban a távhőtermelés magas ára eredményezi, és a kapcsolt villamosenergia-termelés hasznából is főként a termelők részesülnek. A főtitkár szerint egyes cégek áraiban megjelenik majd a nyolcszázalékos plusz adóteher. Azok a földgázkereskedő cégek, amelyek a szabadpiacon értékesítenek gázt a távhőszolgáltatóknak, továbbhárítják majd a többletterhet a szolgáltatók felé, növelve ezzel azok költségeit. A Pannergy Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója a tanácskozáson kijelentette: a 640 ezer távhővel fűtött lakás energiaigényének felét fedezhetné a geotermikus energia Magyarországon. A geotermián alapuló fűtési és a kapcsolt villamosenergia-termelési rendszerek tervezett megtérülési ideje öt-nyolc év, ez tovább csökkenthető a termálvíz energiájának többlépcsős felhasználásával - mondta

Horuczi György

. A geotermikus energia használata a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkenésével jár. A zárt rendszerben kitermelt és visszasajtolt termálvíz nem szennyezi a környezetet és a környezet sem a vizet - hangsúlyozta az igazgató. A Pannergy Nyrt. magyar és izlandi geológusok bevonásával átfogó geológiai felmérést végzett, hogy meghatározza azokat a területeket, ahol érdemes további komplex geofizikai méréseket végezni. A cégnek 29 magyarországi önkormányzattal van megállapodása a geotermikus energia közös hasznosításra, hamarosan azonban több határon túli nagyobb várossal is előszerződést köt a vállalkozás - mondta a szakember. A következő hónapokban a Pannergy Nyrt. a Dél-Dunántúlon négy önkormányzattal közös társaságot alapít, és ezek közül egyben - az engedélyek függvényében - az év végén vagy 2009 elején elkezdődhet a kitermelő és a visszasajtoló kutak fúrása - közölte Horuczi György.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.