Látens koalícióban a lojális ellenzékkel

A szabad demokraták az elmúlt két évtizedben megmutatták, kemény tárgyalópartnerek és láthatóan élvezettel, felelősségük teljes tudatában látják el a mérleg nyelvének funkcióját, s lelkes ügyhűséggel szorgoskodnak azon, hogy a mérleg a szocialisták javára billenjen el.

Az utóbbi néhány hónap belpolitikai eseményeit figyelve megállapíthatjuk: a koalíciós kormányzás nem egyszerű dolog, de nem könnyebb a kisebbségi sem. A sokadik összetételű Gyurcsány-kormány sajátos helyzetben van, hiszen egyrészt meg kell mutatnia a választópolgároknak, hogy megy a kormányzás parlamenti többség nélkül is, másrészt pedig folyamatosan meg kell nyerni az SZDSZ támogatását. Ezt a kettőt pedig nehéz összeegyeztetni. Gyakori vád volt - már Horn Gyula miniszterelnöksége idején is -, hogy a farok csóválja a kutyát, vagyis a jóval kisebb - és bizony egyre csökkenő - társadalmi támogatottságú SZDSZ ráerőszakolja akaratát a választásokon győztes és a szavazatok óriási hányadát bezsebelő - igaz, mára már nem túl népszerű - MSZP-re. Így napjainkban a szocialisták akár elégedettek is lehetnének, mert ugye megszabadultak a csóválótól, de mivel nincs többségük a törvényhozásban, nem azok. A szabad demokraták az elmúlt két évtizedben megmutatták, kemény tárgyalópartnerek és láthatóan élvezettel, felelősségük teljes tudatában látják el a mérleg nyelvének funkcióját, s lelkes ügyhűséggel szorgoskodnak azon, hogy a mérleg a szocialisták javára billenjen el. A liberális párt 1990-ben antikommunista kampánnyal szerzett igen komoly pozíciókat mind az országgyűlési, mind a helyhatósági választásokon. 1994-ben aztán jött a koalíció az MSZP-vel, s azóta tart a tánc a parlamentbe jutás küszöbén. A SZDSZ azonban idén stratégiát váltott, vélhetőleg a stabilabb és nagyobb mértékű parlamenti jelenlétben bízva. Előbb elegánsan ellenzékbe vonult, majd megszabadulva az elnökválasztási csalás vádjától a régi liberálisok közül való Fodor Gábort választotta első emberévé. Már-már azt gondolhatta volna a politikai folyamatok szemlélője, hogy az SZDSZ visszatér a rendszerváltás idején képviselt alapállásához és a diktatúra MSZMP-jével jogfolytonos szocialista pártnak kemény ellenzéke lesz. De nem lett az. Elkezdődtek a véget nem érő egyeztetések, ahonnan a két párt vezetői hol komor arccal, hol hamiskás mosollyal távoznak, s amelyek lezárultával mindig megszületik az egyetértés. Az SZDSZ tehát lojális ellenzéki szerepet vett föl, ami a gyakorlatban az álellenzékiséget jelenti. A második világháborút követő rövid periódusban, a koalíciós években a hatalmat szovjet segítséggel erőszakosan megszerző és a Rákosi-diktatúrát szisztematikusan, lépésről-lépésre kiépítő kommunisták nem feledkeztek meg saját lojális ellenzékük biztosításáról sem. Ezzel a valódi polgári ellenzéki pártok mozgásterét és hitelességét (köztük a legnagyobbét, a Barankovics István vezette Demokrata Néppártét) akarták csökkenteni. Ilyen lojális ellenzéki - a valóságban a kommunistákkal együttműködő - párt volt a Balogh István egykori kisgazda államtitkár által létrehozott Független Magyar Demokrata Párt. Balogh pártja ugyan polgári és keresztény alapokon fogalmazta meg programját, de az 1947-es választási csalás után alakult kommunista vezetésű kormányt támogatta. Ahogy a szervezet egyik parlamenti képviselője megfogalmazta: „Mi nem akarunk a kákán is görcsöt keresni. Mi ellenzéki párt vagyunk, fenntartjuk magunknak a kritika jogát, ami természetesen joga minden ellenzéknek, sőt a napokban volt szerencsém a kommunista párt egy igen tiszteletre méltó vezetőjével beszélni, aki a beszélgetés alakalmával szinte felhívta és feljogosította az ellenzéket arra, hogy még irányító tevékenységet is gyakoroljunk a kormányzati programban. Ennek is szívesen eleget teszünk ama nagy cél érdekében, hogy ezt az országot a mai válságos és kétséges helyzetéből mielőbb ki tudjuk emelni." Napjainkban ugyanez a forgatókönyv érvényesül. Az SZDSZ (naivan föl lehetne vetni: akarva vagy akaratlanul) a lojális ellenzéki szerepben számtalanszor bírálja mind Gyurcsány Ferencet, mind pártját. De amikor bármilyen markáns ellenzéki megnyilvánulásra kerülhetne sor, akkor a szabad demokraták - szinte ugyanazon érvekkel mint hatvan évvel ezelőtt az akkori lojális ellenzék képviselői - a válságos helyzetre, az alkotmányos berendezkedésre, a gazdasági stabilitásra stb. hivatkozva a szocialisták mellé állnak. Tény, a szabad demokraták jó stratégiát választottak. Az ellenzéki, a kormányt kritizáló hangnemmel újra aktiválhatják régi szavazóik egy részét, ezzel erősödhetnek. Ugyanakkor a lojális ellenzéki magatartásért cserébe a szocialisták jóindulatára is számíthatnak. A nagy kérdés, meddig tartható fönn (máshogy föltéve: meddig áll érdekében az MSZP-nek és az SZDSZ-nek) ez a látens koalíció. Lehet, hogy egészen 2010-ig. Tovább biztosan nem.