Kultúra

László Boldizsár: „Mutasd a legjobb arcodat!”

László Boldizsár: „Mutasd a legjobb arcodat!”

2008. szeptember 26., péntek
László Boldizsár: „Mutasd a legjobb arcodat!”

Új tagok a Szegedi Nemzeti Színházban - 3.

Fotók: Gémes Sándor

László Boldizsár, a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának egyik új énekese most két műfaj között ingázik: a Cotton Club Singers alapító tagjaként a dzsessz, a színházban pedig az opera világában is otthonosan mozog. Interjúnkból kitűnik, az énekesnek sikerül egyensúlyt teremtenie a két műfaj között: miközben a Singersszel október 15-én az IH-Rendezvényközpontban Latin negyed címmel egy új műsort mutat be - melyen meghívott vendégként Zsédenyi Adriennt is köszöntik majd -, a színházban Cilea operájának, az Adriana Lecouvreurnek bemutatójára készül...

- Fárasztó volt a próba?

- Igazából dupla életet élek a Singers és a színház között, és persze a munkán túl még vár a családom is. Olyan szempontból fárasztó, hogy a Singers mellett megszokom az éjfélig-egyig tartó próbákat, és mikor korán kell kelni, akkor sem tudok hamarabb elaludni.

- Nem érzed soknak a kettőt?

- Alapvetően a teherbírásom ráállt erre, meg én választottam magamnak. Szerencsére az időbeosztásom olyan, hogy mikor egyik oldalon leterhelt vagyok, akkor a másikon lazábbak az események. Egyelőre ismerkedem az új emberekkel, most dolgoztam először a francia karmesterrel,

Philippe de Chalendarral.

Bűbájos ember, egészen új színt jelent a szegedi színházban. Dacára annak, hogy fáradt vagyok, nagyon jól felráztam az életemet, felvittem arra a szintre, hogy újra akarok létrehozni újabb és újabb dolgokat. Így például bontogatjuk a Singersben is a szárnyainkat, október 15-én lesz az IH Rendezvényközpontban egy új műsorunk Latin negyed címmel. Ebben egy salsás-latinos világot mutatunk be, amit még egész estés verzióban nem játszottunk, jóllehet mindig voltak ilyen elemei a koncertjeinknek. Fürdik a csapat ebben az új feladatban,

Zsédenyi Adrienn

, az együttes egyik egykori alapítója lesz a vendégünk, vele most újra egymásra találtunk, a mostani Singers és ő, így együtt még nem voltunk láthatóak. Október 23-án Lobgesang címmel rendezik meg a

Mendelsohn

ünnepi koncertet a Dómban, abban tenorszerepeket énekelek, november elején pedig

Falusi Mariannal

és más szólistákkal

Rossini

ünnepi miséjét adjuk elő. Úgyhogy kóstolgatom ezt a műfajt is, úgy, hogy a Singerst továbbra is mindig szem előtt tartom.

Hang-szín

-

Hogyan fér meg egymás mellett a két műfaj?

- A Singers mellett már korábban is nagyon sok klasszikus zenei koncertet csináltam végig. A hangom képzésekor is az opera felé orientálódtam. A Singersben jobban használom inkább a belcantót, ugyanis nekem nincs igazán dzsesszes hangom. A „bel canto" szó szerint szép éneklést jelent, ami azáltal jön létre, hogy az ember olyan szinten flexibiléssé tudja tenni a hangját, hogy ne csak az üvöltést tudja produkálni, hanem a legkülönfélébb hangárnyalatokat is, mint a pianót, vagy a mezzofortét - nemcsak fekete vagy fehér az énekhang, tehát vagy hörgök, vagy üvöltök, hanem a kettő között rengeteg szín van. A legnagyobb színészeket - mint például

Darvas Ivánt

vagy

Psota Irén

t - hallgatva azt tapasztaljuk, hogy a beszédben is tudnak belcantót alkalmazni.

- Mikor elkezdtél foglalkozni a zenével, milyen pályára készültél?

- Igazából nem készültem semmire. Nagyon későn érő típus voltam, inkább sodródtam. A mostani közélet sokkal inkább állóvíz, mint a nyolcvanas évek vége, mikor minden úgy forrongott, mindenben benne volt a változás szele, és ebben a világban voltam én fiatal pályakezdő, és igazán nem nagyon érdekelt komolyabban semmi. Hagytam, hogy sodródjam. Éreztem, hogy a színpad, és nem a trombita áll hozzám közelebb - mert egy ideig kérdés volt, hogy trombitás legyek, vagy énekes. Azután elkerültem a kecskeméti Katona József Színházhoz, ahol a színház nagyon megfogott. Akkor színész akartam lenni, aztán visszatértem a trombitáláshoz, majd újra színészet, és így tovább... De azért a dzsessz is érdekelt. Találkoztam a Zsédenyi-Szűcs párossal, és olyan egyértelművé vált, hogy nekünk együtt kellene csinálni valamit. És azt kell mondjam, hogy ott ragadtam a Singersben. De az énemben a színház, az opera mindig ott volt, mert az opera az egész zenei színjátszásnak a csúcsa.

„Felelősség azokért, akiket megszelídítettél..."

- A színpad hivatás, a Singers hobbi?

- Ha elmész egy Singers-koncertre, ott is alapvetően színház jellege van a produkciónak. Mi nem szerettük soha a kizárólag zenélős koncerteket, hanem folyamatos kontaktust tartunk fent a közönséggel. Ezért nem tudom a igazán a színházat most hova helyezni, a Singers pedig egyfelől szerelem, A kis herceg nyelvén: egyfajta felelősség azokért, akiket „megszelídítettél". Másfelől munka, ebből élek gyakorlatilag, a színházat elsősorban nem mint pénzkereseti forrást tartottam fontosnak. Most egy nagy közbülső időszakát élem az életemnek, amikor nem tudom, hogy erre vagy arra fog majd billenni a mérleg, ennek az évadnak a hatásától teszem függővé azt, hogy melyik műfajra állok rá jobban. A dzsessz világa ugyanis el tudja viselni, hogy az ember mellette operát énekel, viszont az opera világában komolytalan, aki fenntart ilyen ágat. Bár erre is tudunk példát, akik ezt jól csinálták, de érdekes módon ezen eseteknél is előbb-utóbb valamelyik műfaj győzött.

Színpadon

- Nézzük akkor az operát: hogyan készülsz a mostani szerepre?

- Az operában minden lélegzetvétel, „szög", a kiejtés, minden a helyére kell hogy kerüljön. Aztán jönnek a nyelvi akadályok. Angolul tizenegynéhány év alatt megtanultam úgy énekelni, hogy értsem is, amit mondok. Most olasz nyelven kell végigélnem ugyanezt, ilyen szempontból nagyon jó iskola is ez a szerep, és külön örülök, hogy

Pál Tamással

dolgozhatom együtt. Két éve tanulok

Berle Rosenbergnél

, és ebben az évben találkoztam

Hamari Júliával

, aki szintén nagyon bátorított. Nagy kérdés volt, hogy meg tudok-e tanulni egy operát. Jó hamar, már júniusban elkezdtem, még május végén beszereztem a kottákat, egy 1902-es kiadványt használok, amiben az olasz szöveg olasz ritmusjelöléssel szerepel. Augusztus végétől zajlanak az együttespróbák, és tudtam, hogy szeptember közepére fejből kell tudnom a szerepet. Először lehetetlennek tűnt. Aztán egyszer csak, egyik pillanatról a másikra, azt vettem észre, hogy az opera bármelyik részébe is kezdek bele, tudom folytatni...

- Nagy koncentrációt igényel?

- Maurizio szerepe nem a legnehezebb, de nem is a legkönnyebb szerepek közé tartozik: nagyon lírikus, énekelhető, sok benne az énekbeszéd, az úgynevezett recitativo, aminél nagyon kell figyelni, hogy mikor kell neked belépni. Lehet, hogy elénekelsz egy sort, aztán jön egy teljes oldal a kottában, mikor semmi szereped nincs, majd utána megint egy sor - ehhez ki kell fejleszteni valamilyen módszert. Az enyém az volt, hogy fényképez az agyam, mikor énekelek, látom magam előtt a kottafejeket.

Legendás szerepben

- Ezek szerint tetszik a szerep.

- Igen, nagyon megszerettem, és hozzátartozik egy legenda is: 1969-ben

Domingo

ezzel a szereppel ugrott be a Metropolitanben, mert megbetegedett

Franco Corelli

. Februárban ezt fogják ünnepelni, és a 73 éves Domingo ezt a szerepet fogja most negyven év után újra eljátszani. És én most jövőre leszek negyvenéves. A jubileumi számok körülvesznek most mindenfelé: idén voltam 20 éve a pályán, jövőre lesz 15 éves a Singers. Mintha mindez valamire játszana...

- Ugyanakkor tudsz mértéket tartani.

- Igazán ennek a pályának az az egyik zsákutcája, hogy az énekesek nem tudnak nemet mondani, mindent bevállalnak, szerződnek színházról színházra, és így nem tudják százszázalékosan teljesíteni az elvállat produkciót. Nekem is felajánlották az Adriana, a Faust elkárhozása és A kalózinas mellett a Toscát is, de nem vállaltam. Muszáj egy határt szabni, mert szeretném azokat, amiket elvállaltam, az utolsó szögig jól csinálni. Nekem ez a fontos, nem az, hogy minél többet teljesítsek. Az az elvem, hogy vagy a legjobb arcodat mutasd, vagy ne mutasd. Csak így van út előre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.