Sport

Labdarúgás: a Honvédtól sem szabad megijedni

Labdarúgás: a Honvédtól sem szabad megijedni

2008. szeptember 27., szombat
Labdarúgás: a Honvédtól sem szabad megijedni

Az NB III Alföld csoport egyik legjobb csapatával találkozik vasárnap délután a szegedi Tisza Volán SC: a szegediek a Bp. Honvéd második együttesének otthonában, a legendás Bozsik-stadionban lépnek pályára. Az ellenfél még veretlen a bajnokságban, legutóbbi négy meccsén azonban nem tudta begyűjteni a három pontot, míg a Tisza-partiak a gyengébb kezdésre az utóbbi három fordulóban három győzelemmel kontráztak. Izgalmas kis derbi lesz, annyi bizonyos, s a részletekről természetesen beszámolunk a SZEGEDma.hu-n, mint ahogy az egész hétvége során nyomon követjük az NB III mellett a megyei bajnokságok történéseit is. Tartsanak ismét velünk!

A 8. fordulót megelőzően a 13 pontos Bp. Honvéd II. a 4., a 10 pontot gyűjtött Tisza Volán SC pedig a 8. helyen tanyázott az NB III Alföld csoport tabelláján, tehát egyfajta középmeuzőnybéli hatpontos mérkőzésről lesz szó vasárnap. A hazai gárda a csoport egyedüli veretlenje, ám mégsem lehet felhőtlenül boldog, hiszen három sikert követően négyszer is megosztozott a pontokon: a Hódmezővásárhely, majd az Orosháza ellen sem tudott nyerni odahaza. A Tisza Volán SC-nek is feltett szándéka, hogy pontot raboljon a Bozsik-stadionból, s

Buchholcz Gábor

vezetőedző ígérete szerint tanítványai nem feltett kézzel mennek az oroszlánbarlangba. "A fiúkat láthatón nagyon feldobták a győzelmek, s annak megfelelően készültek a héten, hogy egy igazán nagy múltú klub ellen játszhatnak, mely ráadásul az ország egyik legstabilabb hátterével rendelkezik. A Honvéd játékosainak többsége igazi profi, egy nem téveszt meg bennünket a négy döntetlenjük, pontosan tudjuk, mire képesek. A következő négy meccsünk pokolian kemény lesz, de szeretnénk minél több pontot szerezni, mindjárt a fővárosban is. A Honvéd biztosan támadólag lép majd fel, de mi sem állunk be, ki akarjuk használni gyorsaságunkat, fürgeségünket. A fiataloknak nagyon nagy esély ez a bizonyításra, hiszen a piros-feketék találkozóira rendszerint kilátogat a tulajdonos,

Hemingway

úr is. Bízom benne, megmutatjuk neki, mit tudunk, bár szeretném hangsúlyozni, nálunk elsősorban továbbra is az a fő cél, hogy a következő szezonra alakítsunk ki igazán ütőképes gárdát" - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Buchholcz Gábor. A szegedi vezetőedző a "győztes csapaton ne változtass" elvét követve a

Czirják - Mészáros, Grünwald, Dargó, Szabó A. - Szilágyi, Mórocz - Beretka, Huszárik, Baji R. - Kazi

kezdő tizenegyet tervezi pályára küldeni. Egyedül az egyik edzésen kisebb rúgást kapott Dargó Balázs szereplése kérdéses, a hátvéd pénteken nem edzett, s ha nem jön rendbe vasárnapig, minden bizonnyal

Udvari Szabolcs

helyettesíti. A héten egyébként

Papp Ádám

és

Huszárik Zsolt

is megfázással küzdött, de a citromos forró tea rendbe rakta őket. Jó hír, hogy

Garamvölgyi Bence

és

Frank Attila

is biztatóan mozog, a jövő héten már a két korábban sérül labdarúgó is a társakkal készülhet.

Az NB III Alföld csoport 8. körének szombati meccsein:

Algyő - Érd 1-1 Kiskunfélegyháza - Hódmezővásárhely 1-4 Gyula - Izsák 2-1

A megyei I. osztály 8. fordulójában:

Csongrád - Nagymágocs 2-2 Mindszent - Röszke 1-2

A megyei II. osztály 8. körének szegedi vonatkozású eredményei:

Székkutas - USC Tanárképző 4-2 Újszegedi TC - Szőreg 1-3

Korábbról elhalasztott mérkőzésen:

USC Tanárképző - Zsombó 0-4

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.