Írjon nekünk

Közélet

Magyar Anna hamis vádért feljelenti a főjegyzőt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Fotó: Gémes Sándor

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke rendkívüli közgyűlés összehívását és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte hétfőn a szeptember 24-én a megyeházán történtekkel kapcsolatban. A szombati sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a főjegyző támadt az elnökre, akit hamis vádjai miatt feljelent a politikusnő – tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t a megyei önkormányzat sajtszolgálata.

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke feljelentést tesz Csonkáné Balda Ilona ellen, mivel az elnök állítása szerint a hivatalnok sajtóban tett nyilatkozata nem igaz.

Korábban Magyar Anna megyei elnök és a főjegyző megegyeztek abban, hogy az incidenst belső hivatali ügyként kezelik, és együtt kívánnak dolgozni. A hétvégi hamis nyilatkozattal ezt a megállapodást szegte meg a főjegyző – áll a közleményben, mely azt is tartalmazza, hogy az elnök asszony a személyét támadó, téves híreket közlő sajtóorgánumok ellen szintén feljelentést tesz.

Emlékezetes, a szombati Délmagyarországban olyan nyilatkozat jelent meg Csonkáné Balda Ilonától, hogy Magyar Anna fizikai erőszakot követett el vele szemben. A közgyűlési elnök a portálunknak szombaton adott exkluzív nyilatkozatában cáfolta a vádakat, s sajnálatát fejezte ki, hogy a valótlan tényállítások napvilágot láthattak.

A rendkívüli közgyűlés – melynek összehívását péntek óta az MSZP-SZDSZ frakció is kéri – 2008. október 3-án, pénteken reggel 9 órakor kezdődik a megyeháza Csongrád termében.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Esik a benzinár, ki tudja, hol áll meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Péntektől ismét csökken a benzin ára.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több marad másra, ha e-jeggyel vonatozol!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá nem is kevéssel! HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Ruhadarabok egy fűtéstechnikai üzlet előtt? – Nemes célért fogtak össze Szegeden!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Nem mindenkinek van lehetősége esténként a meleg szobában néznie kedvenc televízió-műsorát, meleg ételt fogyasztania családja körében.

Tovább olvasom

Aktuál