Szórakozás

SZIN-es belépés: tippek és trükkök

SZIN-es belépés: tippek és trükkök

2008. augusztus 12., kedd
SZIN-es belépés: tippek és trükkök

Fotók: Gémes Sándor

A Szegedi Ifjúsági Napoknak talán csak az az egy hibája van, hogy hó végére esik, minden más fesztivált követően. Persze az is igaz, hogy ez utolsó nagy buli a tanév, illetve a szemeszter kezdete előtt. Mégis kérdés, hogyan spórolhat az ember a belépő árával, mert az elővételen kívül is vannak kedvezményt biztosító lehetőségek, melyekről nem árt tudni. A SZIN-es jegy- és bérletvásárlás összes csínját-bínját igyekszünk alább összefoglalni.

Kezdjük azzal hogy elővétel esetén a napijegyen egy ezrest, míg a bérleten két ezrest foghatunk. Arról nem is szólunk, hogy mennyivel

kifizetődőbb a bérletet választani

... Hogy a belépők árai mennyire kedvezőek, egy sebtében elvégzett számítás azt mutatja, hogy amennyiben az elővételben beszerzett bérlet árát elosztjuk a koncertek számával,

ötven forint alatt

megússzuk bármelyiket, ha pedig az összes a Szegedi Ifjúsági Napokon elérhető programmal osztunk, úgy harminc forintra jövünk ki. Ennyiből meg, ugye, manapság megreggelizni sem lehet... Miután konstatáltuk, hogy az árak szerintünk rendben vannak,

nézzük a gyakorlati tudnivalókat

, tanácsokat. Az

SZTE-s

, nappali tagozatos hallgatóknak jó hír, hogy elővételben

kedvezményes, 9500 Ft-os áron vásárolhatnak bérletet

az idei SZIN-re. (Jegyek a TIK ajándékboltjában és a JATE Klubban kaphatók. A vásárláshoz a diákigazolványotokra is szükség lesz. Fontos, hogy egy diákigazolvánnyal csak egy bérlet vásárolható!) Mivel egyre több háztartásban lelhető fel

üdülési csekk

, ne feledjük, hogy ezekkel is kiegyenlíthetjük a belépti díjat, csak arra kell figyelni, hogy akinek a nevére szól, az vásároljon vele (ha szülő vagy a nagyi, akkor ő)! Ezt megtehetjük a helyszínen, is de elővételre is lehetőségünk van, mégpedig a következő helyszíneken: B.C. Travel Solving Utazási Iroda (1122 Budapest, Krisztina krt. 35.), Delta Fest Kft. (5540 Szarvas, Kossuth u. 6.), Belvárosi mozi (6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 3.). Lehetőség van arra, hogy az árnak egy részét üdülési csekkel, a másik részét készpénzzel rendezzük, de tudjuk, hogy az üdülési csekkből nem jár vissza... Akinek a családi almáriumában nincs ilyesmi, jól nézzen körül, mert újabban másfajta kulturális szolgáltatás igénybevételére jogosító

utalvány is előfordulhat

az ősök birtokában. Ilyenek a Accore Services által kibocsátott Ticket Culture és Ticket Top Prémium, illetve a Sodexho által kibocsátott Sodexho Pass Kultúra és Sodexho Pass, melyekkel szintén lehetséges SZIN-jegyet és -bérletet vásárolni. Ha marad pénzes megoldás, de

kerülni kívánjuk a sorban állást,

otthon nyomtatott jegyekkel

is be lehet jutni. Ehhez csupán egy internetkapcsolat, egy bankkártya és egy nyomtató szükséges. Ennek hiányában elég egy mobil is, melyre egy

olyan belépőjegy igényelhető

, amit a vásárló csak mobilkészülékére kap meg - legtöbbször

SMS formátumban

. (Na erre mondják azt, hogy

ökotudatos magatartásmód

, amelynek jegyében zajlik az idei SZIN.) Végezetül ne feledjük:

ügyeskedők mindig voltak és lesznek

, jegyet-bérletet csak tiszta forrásból! Az annyit tesz, hogy bizalommal fordulhatunk a Ticketportál országos hálózatához, illetve minden lottószelvényt árusító helyhez, illetve a Interticket országos hálózatához.

Amit még feltétlenül érdemes tudni

Érdemes biciklivel érkezni

, mert kerekezni jó! (Tudj meg többet, keresd a

zöld bringát

!) Érdemes

egy nappal korábban érkezni

, megkímélheted magad a tavalyihoz hasonló tumultuózus jelenetek főszerepétől! Az idei évben a bérleteseknek lehetőségük van

már augusztus 26-án

(kedden) délután öt órától a fesztivál területére bejönni, és ott sátrat állítani. Program ezen az estén még nem lesz, de a közösségi szellem és a ráhangolódás nem marad el.

A bérlet és a jegy ára tartalmazza a sátorhelyet

, s mivel ezek száma jelentősen bővült, az egy napra érkezők is sátrat verhetnek a számukra kijelölt helyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.