Sport

Susányi a tizenhat között Wimbledonban

Susányi a tizenhat között Wimbledonban

2008. július 1., kedd
Susányi a tizenhat között Wimbledonban

A 2. fordulóban is győzelmet aratott a wimbledoni teniszbajnokság junior női egyes versenyében a Gellért Tenisziskola üdvöskéje.

A 16 esztendős szegedi

Susányi Zsófia

- az első Csongrád megyei Grand Slam-főtáblás teniszező - kedden a legjobb 16 közé jutásért lépett pályára a junior női egyesben. A 9-es pálya első mérkőzésén a japán

Aki Yamasoto

próbálta megállítani

Hajnal István

tanítványát. Kevés sikerrel tette mindezt, hiszen 81 percnyi játék után Susányi 6-4, 7-6 (4)-re győzött, s ezzel óriási bravúrral bejutott a nem hivatalos füves pályás világbajnokságként is emlegetett patinás viadal nyolcaddöntőjébe. Érdekesség - bár női mérkőzéseken nem szokatlan -, hogy rengeteg brék jellemezte az összecsapást: Susányi nyolc, a japán hét alkalommal nyerte el ellenfele adógatójátékát. Zsófi egy ász mellett öt kettőshibát ütött, s 56 százalékban jöttek be az első szervái. A következő körben a 2. helyen kiemelt holland

Arantxa Rus

ellen küzdhet a szegedi teniszezőnő. A holland nagyon simán, 6-3, 6-0-ra verte ma a hongkongi

Zi-Jun Yangot.

A 17 esztendős Rus már a profik között, WTA-tornákon is szerepel. Jelenleg 282. a világranglistán, de két hellyel magasabban is jegyezték korábban. Most jön tehát csak a java Susányi Zsófia számára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.