Írjon nekünk

Vélemény

A betonról és a cirkuszról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesbela.jpg

Megjelent:

Csak az a kérdés, hogy az eddig is a külsőségekből és a PR-ből élő Botka-féle csapat ezt hogyan fogja kimagyarázni. Itt már nem lehet elbújni a szokásos védőbástyák mögé: ez nem a „rosszindulatú, gáncsoskodó ellenzék”, nem is egy „Fidesz-lap” alávaló, tényeket meghamisító írása.

„Szeged városa hiába kapta meg az esélyt – Medgyessy Pétertől – az M5-ös autópálya képében, nem tudott élni vele. Hiába fogadkozott 2005 decemberében az autópálya átadóünnepségén Botka László MSZP-s polgármester, sem a sokat emlegetett logisztikai központ, sem a Biopolisz nem hoz érzékelhető fejlődést a Tisza-parti városba.”

Főhet a sajtósok feje az MSZP háza táján, hiszen a fenti sorok nem máshol, mint a hagyományosan baloldali-szocialista lapnak számító Népszabadságban jelentek meg.

Úgy látszik, már nem csak a jobboldalban merülnek fel kérdések a szegedi városvezetés döntéseivel, cselekedeteivel, stratégiájával kapcsolatban. Csak az a kérdés, hogy az eddig is a külsőségekből és a PR-ből élő Botka-féle csapat ezt hogyan fogja kimagyarázni. Itt már nem lehet elbújni a szokásos védőbástyák mögé: ez nem a „rosszindulatú, gáncsoskodó ellenzék”, nem is egy „Fidesz-lap” alávaló, tényeket meghamisító írása.

Nincs már ködösítés, elmaszatolás, csak tények. És mindez egy kormánypárti lapban. Az elmúlt évek szerecsenmosdatásait ismerve és figyelembe véve különös, ámde kétségkívül üdítő színfolt ez a magyar sajtó mindennapjaiban. Végre nyíltan beszélnek a baloldalon is az elszalasztott lehetőségekről, a munkanélküliség problémájáról, a milliárdos mutyikról. És ez talán felnyithatja azok szemét is, akik épp a fentebb vázoltak miatt bíznak még mindig Botka Lászlóban és a jelenlegi szegedi városvezetésben.

Strandfejlesztés, sportcsarnok, Biopolisz, harmadik híd. Egyesek már hosszú ideje vívják szélmalomharcukat, hogy ezekben az ügyekben végre kiderüljön az igazság. Aztán egy, a szakmában régi motorosnak számító újságíró egy cikkében nekiáll ledönteni a hallgatás falait.

„(…) a magyar kormány pedig nem támogatta, hogy a szegedi Biopolisz program kiemelt nagyberuházás legyen. Kétezer helyett most 250 ágynál tartanak. Új állás nem lesz, legfeljebb kevesebb embert kell elbocsátani a szegedi egészségügyből. Nem lesz harmadik híd, mert Botka nem tudta elintézni Kóka Jánosnál, amikor az SZDSZ korábbi elnöke gazdasági miniszter volt, hogy legyen. Így a nem létező híd újszegedi hídfőjében nem lesz európai rangú tudásközpont sem, hanem csak egy sokadik bevásárlóközpont. Nem újítják fel a partfalat, amelyet nagyon megszaggatott a 2006-os árvíz; helyette lett a kormány által támogatott nagyprojekt, Leisztinger Tamás Aqualand-beruházása. (…) Ugyancsak milliárdos uniós pénzek várományosa Pistrui László. (…) A biztonságos megélhetésre vágyó szegedieknek szánt európai támogatásokat betonra és cirkuszra költik.”

Ez bizony, kedves elvtársak, a ti lapotokban jelent meg.

Hirdetés

Kommentek

Vélemény

Alulmotivált milliomos balerináink égetik el Puskás örökségét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesbela.jpg

Megjelent:

A Luxemburgtól elszenvedett vereségben számomra nem csak az a fájó, hogy egy újabb fél amatőr csapat játszott cica egér harcot a “magyar álom” megtestesítőivel, hanem az, hogy a csapat gerinc és elképzelés nélkül alibizte le az egész mérkőzést.

Tovább olvasom

Vélemény

Sétáltunk a fények és a halál városában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesbela.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elit rejtett szórakozóhelyei, titkos fogadások, még titkosabb luxus bordélyházak, és ami mindezeket összeköti: egy halott lány. Ez nem napjaink New Yorkja, hanem 1936 Budapestje.

Tovább olvasom

Vélemény

Georges Leekens csak “ócska időhúzásra” jó?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illesbela.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csányiék idehoztak egy olyan szakembert, aki bár kétségtelenül hatalmas tapasztalattal rendelkezik, nem fogja lerakni a jövő magyar válogatottjának az alapjait.

Tovább olvasom

Aktuál