Bulvár

Szeged alatt is virágzik a Tisza

Szeged alatt is virágzik a Tisza

2008. június 18., szerda
Szeged alatt is virágzik a Tisza

Fotó: Gémes Sándor - SZEGEDma

Tiszavirágok lepték el a folyó felszínét Szeged és az országhatár között, rajzó kérészek ezreit látni a Tisza partján esténként.

Talán a korábbi hetek szeles, viharos, esős időjárása következtében idén egy kicsit elhúzódott a tiszavirágok rajzása – mondta

Kasza Ferenc

, a Csongrád Megyei Madártani Egyesület tagja. A tiszavirág a kérészekhez tartozó, nagyméretű, 8-12 centiméter hosszú rovar. Napjainkban már csak a Tiszában és mellékfolyóiban él, igen érzékeny a környezetére. A párosodás után a megtermékenyített peték lesüllyednek a mederfenékre, a kikelő lárvák pedig befúrják magukat a meder falába, és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken. Három év után június elején a kérészek előbújnak üregükből, és a víz felszínére emelkednek. A rovarokat már a járatok szájánál békák várják, de lesben állnak a madarak is, és a ragadozó halak sem akarnak kimaradni a lakomából. Kérészekre vadászik ilyenkor a folyó partján a sárgarigó, a sirály, az erdei pinty, a mezei veréb és a barázdabillegető is. A vízből kibúvó lárvák leginkább a partról benyúló faágakon, a vízben álló stégeken vedlenek. A kikelő szárnyas egyedek a víz felszíne közelében megkezdik rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak. A párzás után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a petéit, majd párja sorsára jut. A víz felszínét elhalt tiszavirágtetemek lepik el, lassan tovasodródva a folyóval. Mindez néhány óra alatt játszódik le mint az átalakulás, a fajfenntartás, a halál és a továbbélés drámai megnyilvánulása. A peték pedig lesüllyednek a meder fenékre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.