Vélemény

Kampánykezdet?

Kampánykezdet?

2008. május 24., szombat
Kampánykezdet?
A miniszterelnök politikai bukásával párhuzamosan vált magától értetődővé a kormányoldalon az előrehozott választások lehetősége. Magyarországon mind az MSZP, mind az SZDSZ úgy ítéli meg a helyzetet perpillanat, hogy inkább kihúzzák 2010-ig, mert – mondják – jelenleg a Fidesz kétharmados többségre elegendő társadalmi támogatással rendelkezik.

Az 1998-as választások óta a magyar politikai rendszerben még ha váltakozó intenzitású is, de folyamatos kampány folyik. A népszavazáson elért sikerével a Fidesznek részben sikerült kicsikarnia azt, amit a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni „ultimátummal” nem: politikai napirendre került Gyurcsány Ferenc lemondása vagy eltávolítása. A miniszterelnök politikai bukásával párhuzamosan vált magától értetődővé a kormányoldalon az előrehozott választások lehetősége. Az előrehozott választások kiírása a magyar alkotmányos szerkezetben is elsősorban a kormányerőkön múlik, akik akkor nyúlnak ehhez az eszközhöz, ha úgy látják, hogy érdekükben áll korábban kiírni a választásokat, mert így nagyobb eséllyel szállhatnak versenybe. Magyarországon mind az MSZP, mind az SZDSZ úgy ítéli meg a helyzetet perpillanat, hogy inkább kihúzzák 2010-ig, mert – mondják – jelenleg a Fidesz kétharmados többségre elegendő társadalmi támogatással rendelkezik. Ez a stratégia két pilléren nyugszik: 1. 2010-ig sikerül „közérzetjavító” intézkedésekkel feljebb tornázni az MSZP támogatottságát; 2. sikerül olyan fogást találni a Fideszen, hogy Orbánék támogatottsága párhuzamosan megcsappanjon. Az előrehozott választásokkal kapcsolatos kormányzati latolgatásokat nagyban befolyásolhatják egyéb politikai és társadalmi tényezők, például társadalmi elvárások és várakozások (a közvélemény-kutatások szerint növekszik azok aránya, akik politikai megoldást látnak az előrehozott választásokban); valamint a különböző elitcsoportok hozzáállása. Utóbbiak körében szembeötlő lett azon balliberális értelmiségek elfordulása Gyurcsánytól és részben az MSZP-től, akik maguk is jobbnak látják előrehozott választásokat tartani, és éppen azért kezdték a Fideszt idejekorán fasisztázó össztűz alá venni, mert számolnak a kormánypártok bukásával - és a Fidesz győzelmével. A kormánypártok számára csatavesztéssel ért fel az is, hogy a magyar gazdasági elit látványos gesztusokat tett Orbán Viktor felé, akinek újbóli kormányzását szinte már kész tényként kezelik. Egy harmadik tényező a Fidesz és Orbán Viktor, akik megelégelni látszanak azzal, hogy Gyurcsány és a kormánypártok a saját levükben főnek, ők pedig ölbe tett kézzel nézik azok vergődését. Taktikai fordulat azzal állt be, hogy a Fidesz szép lassan elkezdett beszélni arról, hogy mit fognak tenni a kormányra kerülésük után, ami természetesen mozgósította az ellenoldalt. A pillanatnyi helyzetet azért hajlok kampánykezdetnek nevezni, mert az MSZP pont arra várt, hogy számára kedvező ponton forduljon szembe a Fidesszel, minthogy a 2006-os választási kampányban és a kormány „reformjaira” irányuló ellenzéki támadások során is előálltak klasszikus fegyverükkel: mondja meg a Fidesz, hogy kitől mit vennének el. Ezt a játszmát most azzal tudták feleleveníteni, hogy az Index internetes portál tudósítása szerint meghívott vendégként Orbán Viktor azt mondta Kéri László politológus szemináriumán, hogy leállítják majd a nagy állami beruházásokat, és jelesül a négyes metró építkezését. A részletekbe annyiban nem érdemes belemennünk, hogy maga Kéri László cáfolta a hírt. A kormányoldalon azonban éhes hiénaként ugrottak a falat politikai kenyérre. A Budapestből 18 éve világvárost építő Demszky Gábor rögtön Orbán Viktor főváros-ellenességével jött elő. A Fidesz korábbi választási vereségeiben komoly szerepet játszottak vaskos kommunikációs hibák (lásd egyebek mellett Kövér László és Mikola István eseteit a kollektív öngyilkosságról meg a határon túli magyarok szavazati jogáról), a kormány viszont száz és száz milliókat költ kommunikációra, amiből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz kommunikációs hibáinak kihasználása azt jelentené a kormányoldal számára, mint a németeknél a világháború végén csodafegyverként számon tartott V1 és V2 rakéta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.