Sport

Ezüstérmes a Pick Szeged

Ezüstérmes a Pick Szeged

2008. május 23., péntek
Ezüstérmes a Pick Szeged

Az MKB Veszprém nyerte az ötödik mérkőzést

Fotó: Gémes Sándor

Sajnos nem sikerült a címvédés a Pick Szegednek, miután a férfikézilabda-bajnokság fináléjának ötödik összecsapásán alulmaradt az MKB Veszprém otthonában.

Az előzmények ismeretében sokat attól tartottak, vér fog folyni a mindent eldöntő összecsapáson. Mindkét együttes tagjai rengeteg tüskét hordtak magukban, de szerencsére igazán sportszerű keretek között zajlott a valódi aranycsata, ahol a szövetség elnöksége döntése értelmében – mely megváltoztatta a fegyelmi bizottság határozatát – pályára léphetett a korábban eltiltott szegedi Herbert Gábor és a veszprémi Ilyés Ferenc is.

Ott volt a parketten a Herbert által kedden leterített Marko Vujin is, akinek egészségi állapotáról valóságos rémhíreket terjesztettek a bakonyiak. Vujinon olyannyira semmi sem látszott, hogy a pénteki hatvan perc során tíz góllal terhelte meg a szegedi hálót.

A 20. percig éltek egyébként a Pick reményei, addig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Szegedi oldalról végre ismét remekül fogott Puljezevics, a keddi kényszerpihenő után visszatérő Andjelkovics (képünkön épp tanácsot ad Zvizejnek) nagyszerűen mozgatta társait, fontos találatokat is szerzett, Zvizej pedig hozta az utóbbi hetekben megszokott formáját – szélről, villámgyors indulásokból és hetesekből egyaránt nem tudott hibázni. Ezzel szemben sajnos a Tisza-parti jobb szárny, Krivokapics és Ghionea ezúttal sem tudta levetkőzni az elmúlt találkozókon mutatott indiszponáltságát.

A 20. perctől fokozatosan elhúzott a Veszprém, a Szeged sorsát pedig végleg megpecsételte, hogy Andjelkovicsot a Lusnyikov ellen elkövetett kissé felelőtlen szabálytalanság miatt a 27. percben a bírók egyből piros lappal büntették. Mint az már többször is bebizonyosodott, a szerb karmester nélkül a Pick játéka közel sem olyan hatékony.

A szünetre négygólos lett a különbség, a második félidőben pedig tovább nőtt a hazaiak előnye, miközben a címvédő hamar elveszítette a harmadik kiállítását begyűjtő Djurkovicsot is. A Pickben továbbra is csak Zvizej parádéja tartotta a lelket, ám mindez csak ahhoz volt elég, hogy ne legyen tíz gólnál nagyobb a veszprémi győzelem.

34-24-es sikerével a Veszprém története 16. bajnoki elsőségét szerezte meg, a Szeged továbbra is kettővel áll. A Magyar Kupát viszont legalább a Tisza-partiak őrzik a vitrinjükben, így ebben az értelemben döntetlenre végződött idén a hazai gigászok versenyfutása.

A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga döntőjének 5. meccsén:

MKB Veszprém Pick Szeged 34-24 (18-14). Veszprém 3000 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok.

Veszprém: Perics IVÁNCSIK T. 6, VUJIN 10/3, EKLEMOVICS 5, Cozma, Ilyés 1, IVÁNCSIK G.3. Csere: Lapcsevics 1, Lusnyikov 1/1, Gál 2, Pérez 2, Sesum 2, Markovics 1. Edző: Mocsai Lajos.

Szeged: Puljezevics Ghionea 2, Djurkovics 2, Herbert 1, Oszmajics 1, Andjelkovics 3, ZVIZEJ 12/3. Csere: Marjanac (kapus) Krivokapics 1, Petrea, Sutka, Bendó, Bajusz 1, Vadkerti 1. Edző: Vladan Matics.

Kiállítások: 18, illetve 12 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 3/3.

A döntő végeredménye: 3-2 az MKB Veszprém javára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.